A Microsoft elérkezettnek látta az időt, hogy továbbfejlessze az Office irodai programcsomagot. A Microsoft az újításokkal a megváltozott igényekhez igazítaná az Office-t – írja CNBC.


Mivel ismét nagy változások előtt áll a munka világa, a Microsoft úgy döntött, ideje felfrissíteni a cég egyik legfontosabb termékét, az Office programcsomagot. A vállalat arra számít, hogy a legtöbb munkáltató hibrid modellel fog üzemelni. Azaz a munkavállalók részben az irodából, részben pedig otthonról fognak dolgozni. Ehhez próbálta igazítani az irodai programcsomagot.

Az újítások

  • A Teams fejlesztésének köszönhetően a konferenciahívásban résztvevő felhasználók tisztább képet kaphatnak a kollégáikról. Emellett az összes résztvevő élőképe látható lesz a képernyőn.
  • A PowerPoint egy lézeres kiemelő funkcióval bővül, melynek segítségével az előadók erőteljesebben hangsúlyozhatják a prezentációjuk fontos részeit. A kiemeléseket azok is láthatják, akik nem vesznek részt a konferenciahívásban.
  • A OneNote, a Teams és az Outlook ezentúl tartalmazni fog egy Fluid nevet viselő funkciót. Ennek segítségével minden jogosult szabadon szerkesztheti a közösen használt dokumentumokat, például a feladatlistákat, vagy az értekezleti napirendeket.

Microsoft Whiteboard

A Microsoft digitális rajztáblaapplikációja óriási népszerűségnek örvendett a pandémia alatt. Márciusban 12-szer több felhasználója volt az applikációnak, mint a megelőző évben. A Microsoft 2017-ben dobta piacra a Whiteboard-ot, 2019 óta pedig már közvetlenül a Teams-ből is elérhető. A Whiteboard a nevéhez hűen olyasmi, mint egy tábla, amit a résztvevők interaktív jegyzetekkel, képekkel, alakzatokkal és sablonokkal láthatnak el. A felhasználók folyamatábrákat, kimutatásokat, feladatlistákat készíthetnek. A Whiteboard számos újítást kapott.

  • A résztvevők avatarjainak határolóvonala ugyanolyan színű lesz, mint az általuk használt kurzoré, így könnyebben azonosítható, hogy melyik résztvevő mit csinál.
  • A dolgozók visszajelzéseket adhatnak a rajztáblán hagyott „tárgyakról".
  • Új sablonok és magasszintű analitikai eszközök kerültek az applikációba.
  • Ezentúl könnyebb lesz a számítógép egerével írni, illetve rajzolni a digitális táblára.
  • Az app ezentúl felismeri, ha valaki valamilyen formát szeretne rajzolni a táblára, és pontosítja annak a kinézetét. Gondoljunk például körökre, vagy négyzetekre.
  • A lézeres kiemelő és a Fluid funkció is elérhető az appban.

A Microsoft azt is hozzátette, hogy hamarosan szavazási szolgáltatással is bővíti a Whiteboard-ot.

The Conversation

Friss

Fotó: A MÁV weboldala

Higgy a szemednek, mutatjuk képeken a MÁV prémium osztályú  fülkéit

Ma lehetett először megtekinteni az 1. és a prémium (1+) osztályú, bisztrószakasszal, csendes és prémium fülkékkel is berendezett IC+ kocsit, amely sok tekintetben új szolgáltatási szintet képvisel a MÁV-START kínálatában, és új korszakot jelent a magyar vasúti közlekedés színvonalában.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: unsplash

Euróra cseréljük-e a forintot?

Időről időre fellángol a vita arról, vajon be kell-e vezetni Magyarországon az eurót vagy sem? Hogy látja ezt a kérdést a Világbank egykori vezető közgazdásza, a több magyar euróvitát is kirobbantó Dobozi István?
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:Shutterstock

A magyar háztartások átlagban 90 ezret buknak, mert túl sok készpénzen ülnek


Európában a magyar lakosságnak a legfájdalmasabb az infláció. Legalábbis a GDP-arányosan nagyon magas készpénztartás és az unióban az egyik leggyorsabb ütemű pénzromlásból származó veszteség alapján. Móricz Dániel Holdblogon megjelent elemzéséből emelünk ki néhány fontos részletet.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!