560 ezer honfitársunk vándorolhatott ki az országból az uniós csatlakozásunk óta
Fotó: Shutterstock

Matolcsyék így csábítanák haza az elvándorolt magyarokat

Több ötlettel is előállt a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogyan lehetne hazacsábítani az elvándorolt magyarokat. Mára kijelenthető, hogy megállt a kivándorlási hullám, innentől a visszacsábításon lenne a sor. A korábbi programok ehhez nem voltak elégségesek.


Ötletel a jegybank

A jegybank 144 pontos gazdaságélénkítő javaslatcsomagjából három pont érinti a munkaerőpiacot a migrációval kapcsolatban. Ezek közül az egyik a célzott bevándorlást ösztönözné, a következő a digitális nomádokat próbálná hazánkba vonzani, a harmadik pedig külföldön élő magyarokat hozná haza – írja a Portfolio.

Az elvándorolt magyarok között felülreprezentáltak a fiatalabb korosztályok és a magasan képzettek, tehát komoly munkaerőtartalékot jelenthetnek. Az ő hazaköltözésüket leginkább a hiányszakmák béremelésével, a hazai vállalatok külföldi toborzásának elősegítésével és a hazatérők támogatásával segítené az MNB.

Több mint félmillió magyar lehet érintett

A statisztikák alapján a portál jelenleg 560 ezerre becsüli az elvándoroltak számát. A kivándorlás a 2004-es uniós csatlakozásunk után ugrott meg, valamint a 2010-es évek elején, a gazdasági válság alatt nőtt ismét, mára azonban megtorpant.

A legnagyobb arányban a magyarok az Egyesült Királyságba, Németországba és Ausztriába vándoroltak ki az előző évtizedekben. A szigetországban 160-200 ezerre tehető a számuk, a németeknél 200 ezerre, Ausztria és Magyarország között pedig a napi szinten ingázók száma is jelentős.

Rengeteget spórolnának a támogatott hitellel

Korábban is voltak próbálkozások a kivándorlók hazacsábítására, például a mérsékelt sikerű Gyere haza fiatal! program. Abban az ötletben, hogy kamatmentes hitelt nyújtanának a hazatérőknek, az lehet a ráció, hogy rendkívül megnőtt a kamatmentes kölcsönök vonzereje a jelentősen emelkedő kamatkörnyezetben. Ha például lakáshitelt venne fel most valaki a Portfolio számítása szerint:

10 millió forintot 20 éves futamidőre, nettó 800 ezer forintos családi jövedelem mellett 6,6 -7,3 százalék közötti THM-mel, 74-78 ezer forintos havi törlesztőrészlet mellett lehet felvenni a bankoknál. A teljes futamidő alatt visszafizetendő összeg 17,7-18,7 millió forint között alakul. Ezzel szemben, ha egy kamatmentes hitelt vesz fel valaki, amilyen például a jelenleg is elérhető babaváró hitel, akkor a törlesztőrészlet 42 ezer forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 10 millió forint. A piaci lakáshitelhez képest tehát havi 32-36 ezer forintot, a teljes futamidő alatt 7,7-8,7 millió forintot spórolhatna meg a jelenlegi kondíciók szerint.

A portál szakértőjének várakozása alapján a kamatkörnyezet emelkedése és a banki átárazás csúszása miatt a közeljövőben az eltérés tovább emelkedhet, vagyis nőhet a kamatmentes hitel előnye. Az hitelekhez azonban társulhat például kötelező jelzálogbejegyezés, de az is lehet, hogy ezt állami garancia pótolná.

Ne hagyd ki!