Nem teljes a szakszervezeti egyetértés a minimálbér emelésének mértékéről

A Liga és a Munkástanácsok elfogadja, a Magyar Szakszervezeti Szövetség azonban nem írja alá a 2021-es bérmegállapodást. Így is lesz minimálbér-emelés?


Hétfőn tárgyalnak újra a 2021-es minimálbérről, a találkozóra az Innovációs és Technológiai Minisztérium készítette el a béremelési tervezetet, amelynek értelmében februártól 4 százalékkal emelkedne a minimálbér és a garantált bérminimum. A MASZSZ elnöksége pénteken tárgyalta a tervezetet, elutasító döntésüket azzal indokolták, hogy a szerény jövedelmű munkavállalók ennél az ajánlatnál lényegesen jobbat érdemelnek.

Ezért mondott nemet az egyik szakszervezet

Kordás László, a MASZSZ elnöke szerint a 4 százalékos emelés a minimálbér reálértékének megőrzésére sem lesz elég. A szakszervezeti vezető ezen felül felhívta a figyelmet a Takarékbank napokban megjelent elemzésére is, amelyben a pénzintézet a bruttó átlagkereset 8,4 százalékos emelkedésével számol. Vagyis, az átlagbérek viszonylag lendületes javulása és a minimálbér erőteljesen visszafogott növelése miatt tovább mélyül a szakadék a két bércsoport között.

Egy szakszervezet ilyet nem fogadhat el

- közölte az elnök.

Mi lesz így a minimálbérrel?

Kordás László a közleményben arra is emlékeztetett, hogy a MASZSZ már 2015-ben és 2018-ban sem írta alá az akkori minimálbér-emelési megállapodást. A minimálbér és a garantált bérminimum emelkedéséről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) egyeztet, a felek egyetértése esetén a kormány rendeletben hirdeti ki a minimálbér összegét.

A gyakorlat szerint a megállapodást akkor is elfogadottnak tekintik, ha a három-három munkaadói és munkavállalói szervezet valamelyike nemet mond rá. Korábbi cikkünkből megtudod, hogy a 4 százalékos emelés után mekkora lesz a minimélbér összege 2021 februárjától.


Ne hagyd ki!