Nagy túlélők a magyarok, és ezért tanulni is hajlandóak
Fotó:123RF

Nagy túlélők a magyarok, és ezért tanulni is hajlandóak

A magyar munkavállalók csaknem fele mondta a világjárvány alatt azt, hogy bármikor kész átképezni magát, és egy teljesen más területen elhelyezkedni – derül ki a Boston Consulting Group, a The Network és a Profession.hu legfrissebb, közös, globális tanulmányából.


A tavaly október és december között végzett felmérés szerint globálisan a válaszadók 36 százalékának a munkájára volt negatív hatással a világjárvány – ez leginkább csökkentett munkaidő és elbocsátások formájában jelentkezett. Magyarországon ez az arány 32 százalék volt, éppen annyi, mint Finnországban és Szerbiában.

A magyar válaszadók 49 százaléka úgy nyilatkozott a pandémia közepette, hogy mindenképpen nyitott az átképzésre, és további 47 százalékuk is azt mondta, hogy ha ez feltétlen szükséges volna az állása megtartásához, akkor hajlandó lenne rá.

Összehasonlításképpen, a globális átlag 68 és 28 százalék volt ugyanezekben a kérdésekben, írja a vg.hu.

Miben térünk el az átlagtól?

A globális átlagtól eltérően a gazdasági visszaesés Magyarországon nemcsak a fiatal, hanem a hatvan év feletti korosztályokat, valamint a kevésbé képzett mellett a legmagasabb végzettségű munkavállalókat is sújtotta. Az elbocsátás és a csökkentett munkaidő köztudottan a turizmusban és a vendéglátásban dolgozókat (87 százalék) érintette leginkább, de a kereskedelem, a média, a professzionális szolgáltatások, valamint a pénzügy, az energiaipar és a közigazgatás területét sem kímélte a felmérés eredményei szerint.

Globálisan és Magyarországon is a digitális és az informatikai szektor vezeti a lehetséges következő karrierállomások listáját – valószínűleg az ezeken a területeken folyamatosan megnyíló lehetőségek és az általában magas jövedelmek miatt.


Ne hagyd ki!