Buszban utasok ülnek

Olyan munkavállalót is el lehet érni, akiket buszflottával nem rendelkező vállalkozások nem tudnak – egyebek között így segítheti egy cég toborzását, ha saját buszjárat indításába fog.


Szlovákiában is vesz fel embereket a céges járat

A Bosch Csoporthoz tartozó miskolci kéziszerszámgyár, a Robert Bosch Power Tool Kft. 2015-ben indította saját buszjáratait, most 25 járattal csaknem 300 településről - Szlovákiából is - szállít több mint ezer munkavállalót. A RecruiTECH Blue kékgalléros toborzási konferencián Ronyák László, a cég HR szakembere mutatta be, miként lehet buszokkal hatékonyabbá tenni a toborzást – számolt be a hrportal.hu.

Ronyák László elmondta: azért kezdtek bele a saját buszjárat indításába, mert Miskolc vonzáskörzetéből nehéz volt a megfelelő számú munkavállalót felvenni. A legnagyobb problémát a kisebb falvakban tapasztalták: vagy nem volt menetrend szerinti járat vagy nem tudtak műszakkezdésre beérkezni a dolgozók. Emellett a saját járatokkal olyan munkavállalókat értek el, akiket buszflottával nem rendelkező cégek nem tudtak.

Érdemes gyorsjáratot is indítani

A Boschnál azt tapasztalták, hogy a távolról ingázó munkavállalók több mint 90 százalékban nem akarnak szállásra bejönni. Nekik fontos, hogy a munka utáni időt szeretteik körében töltsék és ezért a többletutazással járó áldozatot is meghozzák.

Ronyák László szerint fontos megérteni azt is, hogy az emberek milyen távolságot és mennyi időt hajlandóak utazni. Négyműszakos rendben dolgozók két napot bent, két napot otthon töltenek, azaz egy hónapban 15 napot ingáznak. Ők hajlandóak többet utazni. Két-három műszakban 21 havi munkanappal viszont már csökken a távolság, ahonnan bejárnak.

Továbbá érdemes távolabbi településekről gyorsjáratot indítani, a közelebbiekért pedig külön busszal menni. Így a messziről ingázóknak kicsit tovább aludhatnak.

A buszszolgáltatón is sok múlik 

A HR szakember kiemelte: olyan buszszolgáltatóval érdemes szerződni, amely GPS alapon kezeli az útvonalat. Így elkerülhető az olyan vita, hogy mikor indult el az adott településről a busz ("Én időben ott voltam, de korábban elment a busz").

Továbbá olyan szolgáltatóval éri meg szerződni, akinek kisebb és nagyobb buszai is vannak – véli a szakértő. Érdemes feltérképezni, mely településeken jellemző a mezőgazdasági, építőipari, vendéglátóipari idénymunka. Itt jó eséllyel kiesik a csapat egy része tavasztól őszig, és kisebbre kell cserélni a járatot.

The Conversation

Ne hagyd ki!