Az Unilever logója a vállalat egyik irodájában
Fotó: Shutterstock

Az Unilever több mint 1500 munkavállalót küld el

Tömeges elbocsátásra készül az Unilever fogyasztási cikkeket gyártó óriáscég a gazdasági növekedés felgyorsítása és a befektetői nyomás csökkentése érdekében-írja a BBC.



Reformok a cégnél

A vállalat tájékoztatása szerint nagyjából 1500 munkahely fog megszűnni, a munkaerő 5%-os leépítése nem érinti a gyári munkásokat. A brit székhelyű cég világszerte nagyjából 149 ezer embert foglalkoztat.

Az Unilever lépése egy szélesebb körű szerkezetátalakítást készít elő, amellyel versenyképesebb működési modellt akar létre hozni. Elsősorban a felsővezetők, illetve a magasabb beosztásban lévő menedzserek számíthatnak változásokra.

Új szervezeti modellünket az elmúlt év során fejlesztettük ki, célunk, hogy folytassuk az üzletmenetünk teljesítményében tapasztalt előrelépést. Az öt kategória-fókuszú üzleti csoportra való áttérés lehetővé teszi számunkra, hogy jobban reagáljunk a fogyasztói igényekre és trendekre, kristálytiszta elszámoltathatóság mellett.

- mondta Alan Jope vezérigazgató.

Bajban a vezetőség?

A bejelentés egy héttel azután érkezett, hogy az Unilever visszalépett a GlaxoSmithKline (GSK) vállalat fogyasztói egészségügyi részlegének felvásárlásától. Az Unilever 50 milliárd fontot ajánlott a divízióért, a GSK álláspontja szerint azonban ez az összeg jelentősen „alulértékelte” az üzletágat. Az Unilever korábban azt a tájékoztatást adta ki, hogy nagyobb szeletet szeretne kihasítani a személyi egészségügyi és higiéniai piacból, hogy ellensúlyozza élelmiszerüzletágának lassú növekedését. A GSK visszautasítása után azonban nem tett újabb ajánlatott a szegmens felvásárlására. A kudarcba fulladt ügylet kisebb felháborodást váltott ki a befektetők körében, sokan súlyos kritikákkal illették a vezetőséget.

Terry Smith (a Fundsmith-t irányító befolyásos alapkezelő) például az Unilever társadalmi és környezeti kötelezettségvállalásaival kapcsolatos lépéseit kritizálta, és azt mondta Alan Jope vezérigazgatónak, hogy inkább összpontosítson a meglévő vállalkozások fejlesztésére, mielőtt újabb akvizíciókba bonyolódna.

Smith mellett több befektető, például a Trian Fund Management alapkezelő társalapítója, Nelson Peltz is reformokat követel, így egyelőre bizonytalan, hogy Jope hosszú távon megtarthatja-e pozícióját.

Az Unilever egyelőre nem árulta el, mely országok munkavállalói számíthatnak elbocsátásokra. Lapunk fmegkereste az ügyben az Unilever Magyarország Kft.-t, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Ne hagyd ki!