A Zoom idei eredményei minden várakozást felülmúltak. A vállalat 956 millió dollár bevételt könyvelhetett el az április 30-án lezárult első pénzügyi negyedévében-írja a BBC.

A pandémia hatására tavaly teljesen átalakult a munka világa, aminek következtében a Zoom gyakorlatilag egyik napról a másikra beköltözött a háztartásokba. A vállalat elnökségi tagja, Santiago Subotovsky szerint olyan volt a Zoom helyzete, mintha egy 12 éves kisiskolást a középiskolát kihagyva, egyből egyetemre küldtek volna. Tavaly januártól számítva egy év alatt 326 százalékkal nőtt a vállalat bevétele. Rengeteg szakértő arra számított, hogy járvány enyhülésével a Zoom forgalma is csökkenni fog, azonban a legfrissebb adatok, illetve a vállalat előrejelzései nem erre engednek következtetni.

Töretlen siker

A Zoom első fiskális negyedéve április 30-án zárult. A vállalat a napokban tette közzé az eredményeit. Kiderült, a cég 3 hónap alatt több mint 956 millió dolláros bevételhez jutott, amiből 227 millió dollár profitot könyvelhetett el. Az egy évvel ezelőtti, azonos periódusban a vállalat bevétele 328 millió dollár volt, 27 millió dolláros profittal. A Zoom szakemberei arra számítanak, hogy a fiskális évük végére a cég éves bevétele eléri a 3,99 milliárd dollárt. Korábban 3,76 milliárd dollárra becsülték ezt az értéket, azonban a megnövekedett igények miatt szükséges volt egy pár száz milliós korrekció.

A jelentésből az is kiderült, hogy robbanásszerű növekedésnek indult a vállalat azon felhasználóinak száma, akik fizetnek az extra szolgáltatásokért. Jelenleg közel 497 ezer olyan vállalat használja a platformot, amelynek több mint 10 dolgozója van. Ez 2020-hoz mérten 87 százalékos növekedést jelent.

Nem olyan egyszerű

Az óriási keresletnövekedés azonban számos kihívást is magával hozott. A Zoomnak rengeteg új munkavállalót kellett alkalmaznia az elmúlt évben annak érdekében, hogy megfelelően ki tudja szolgálni a felhasználói igényeket. Ez viszont jelentős többletköltségeket eredményezett a cégnek.

Az irodák újranyitásával előreláthatóan valamelyest csökkenni fog a Zoom felhasználói bázisa. Ennek kiküszöbölésére a cég új funkciókkal bővíti a szolgáltatásait. Egyebek között elindítja a Zoom Events funkciót, amelynek segítségével olyan üzleti eseményeket, konferenciákat rendezhetnek a felhasználók, melyek ötvözik a személyes és a virtuális találkozók elemeit.

A vállalat alapítója, Eric Yuan szerint a munka többé már nem köthető egy bizonyos helyhez. Hozzátette, az a céljuk, hogy elősegítsék a hibrid munkamodell elterjedését, ami végső soron növelheti a munkavállalók teljesítményét, és ami még fontosabb, az elégedettségét.


The Conversation

Friss

Milliárdos büntetést kapott a koronavírus elleni védelmet ígérő divatmárka

Az ausztrál versenyfelügyelet (ACCC) 5 millió ausztrál dollárra, azaz több mint egymilliárd forintra büntette a Lorna Jane ruházati vállalatot, amely marketingkampányában azt állította, hogy az új kollekciója meggátolja a koronavírus terjedését.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:123RF

Elképedsz a budapesti lakásárakon? Prága és Pozsony is drágább

A Deloitte Property Index felmérésében vizsgált 24 főváros közül 2020-ben csupán Rómában csökkent az új építésű lakások ára. Regionális összevetésben Budapest olcsónak számít, még akkor is, ha az itt élők ezt másképpen érzékelik.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Óvatosan a negatív értékelésekkel, mert a sértődős szolgáltató visszavág

Az Egyesült Államokban működő, épületek karbantartásával foglalkozó Executive Roof Services (ERS) vállalat 112 ezer dolláros, azaz nagyjából 34 millió forintos pert akasztott egy washingtoni pár nyakába. Az ERS egy negatív online értékelés miatt fordult a bírósághoz.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!