Egy asztaltársaság tagjai rozéborral koccintanak
Fotó:123RF

Megvan 2021 legjobb rozéja, mutatjuk a győztest

Egy év kihagyás után ismét megrendezték az Országos rozé borversenyt Törökszentmiklóson. Mintegy 284 rozé, siller és gyöngyözőbor közül került ki a legjobb a hagyományosan Miklós napi rendezvényen.

Megvan 2021 legjobb rozéja

Az Országos rozé borversenyt – amelyből az idei volt a 22. - hagyományosan december 6-án, Miklós napján tartják, stílszerűen Törökszentmiklóson. Ebből az alkalomból a verseny elnöke, Dr. Kállay Miklós, a MAE Szőlészeti és Borászati Intézet emeritus professzora, valamint a rozé boraikkal már többször aranyérmeket nyert szakemberek mellett, a Miklós nevű borászok is a zsűri tagjai voltak. A megmérettetésre 284 rozé, siller és gyöngyöző bormintákkal neveztek a készítőik – írja a Magyarmezőgazdaság.hu.

Összesen nyolc bizottság bírálta a borokat, majd az általuk kiválasztott legjobbakat is összehasonlították a testületek vezetői. Ezek közül került ki végül a 2021-es évjárat legjobb magyar rozé borát, ami - fanfár - a Gál Szőlőbirtok és Pincészet Gál Rozé bora lett.

A rendezvény céljai között a rozék, a sillerek, a gyöngyöző borok, valamint a pezsgők fogyasztókkal való megismertetése, valamint az új borok piacra jutásának elősegítése is szerepelt. Emellett tájékoztatni kívánták az érdeklődőket arról a sajátos készítési technológiáról is, amellyel a rozé és siller borok készülnek.

2021 időjárása minden tekintetben megfelelt a kiváló rozé borok megalkotásához. Ezt a lehetőséget a borász kollégák maximálisan kihasználva jobbnál-jobb rozékat alkottak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy 79 bort értékeltek aranyéremre a borbírák. Jó hír a fogyasztóknak, hogy a rozé borok kínálata egyre jobban bővül. Megjelentek a magasabb alkohol tartalmú, mélyebb színű, testesebb, hosszabb élettartamú, valamint az intenzíven fajtajelleges rozék és sillerek. Ugyanakkor a kékszőlőből készült fehér borok, az egész könnyed selyem rozék is fantasztikus élményt nyújtottak. Javasoljuk: mihamarább mindenki személyesen tapasztalja ezt meg.

Megvan a legjobb fehér- és vörösbor is

November legelején a Vince Díjakat is kiosztották a hazai boros szakma legkiválóbb szereplőinek. A kiválasztásba a szakmai zsűri mellett a közönséget is bevonták. A borszeretők kedvencei között borászatok, borok, párlatok, éttermek, borbárok- és boltok is szerepelnek. A nyertesek között a prémium árkategóriájú tételek mellett kiváló minőségű belépő árszintű borok is megtalálhatóak. November 5-én, 33 kategóriában, közel 7000 szavazat alapján hirdették ki a 2021-es év legjobbjait.

A közönségszavazás eredményei jól mutatják, hogy a borfogyasztók fejében az ikonikus borvidékek összeforrtak bizonyos szőlőfajtákkal. Jó példa, hogy furmintból és hárslevelűből tokaji borok kerülnek leggyakrabban a fogyasztók poharába, míg a testesebb vörösborokat Villányból és Szekszárdról választják legszívesebben. Bikavér csak Egerben és Szekszárdon készülhet, és bár a házasításra vonatkozó szabályozás eltér a két borrégióban és teljesen más stílusok alakulhatnak így ki, a markáns, fűszeres karakter és a gyümölcsös jegyek jellemzik. Az egri borvidéken található St. Andrea Szőlőbirtok és Borászat nem csak a közönségkedvenc bikavérnek járó elismerést hozhatta el 2017-es Merengő névre keresztelt tételével, de a legjobb borbár- és borétterem díjával is büszkélkedhet a St. Andrea Wine&Sky Bar révén.

A győztesek teljen listáját erre a linkre kattintva tekintheti meg a kedves olvasó.

Ne hagyd ki!