Mészáros Lőrinc: „Azt nem állítom, hogy ellenséges közegben dolgozunk”
Fotó:123RF

Mészáros Lőrinc: „Azt nem állítom, hogy ellenséges közegben dolgozunk”

Hosszú interjút adott az Indexnek az ország leggazdagabb embere. Ebből szemezgettünk.


Üzletről, vagyonról, gazdagságról, közbeszerzésekről, tervekről, politikai és családi kötödéseiről is beszélt a vállalkozó. Az interjú szerkezetét követve kiemeltünk néhány kulcsmondatot.

Vagyonról, támadásokról

Aki egy kicsit is járatos az üzleti életben, az tudja, ezek vagyonbecslések, nem készpénzállományról van szó. Cégek becsült értéke, amelyet sok tényező befolyásol. A valódi értékét a tulajdonomban álló cégeknek nem elsősorban pénzben mérem, hanem értékteremtő képességben. Azt látom a támadások mögött, és ezért elfogadom és megértem, hogy sokaknak nem tetszik az én elkötelezett jobboldali kiállásom. Mivel ma Magyarországon jobboldali kormány van, érthető számomra, hogy az ellenzék a Mészáros Csoporton és más, jobboldalhoz kötődő gazdasági szereplőkön keresztül támadja a kormányt.

A megrendelésekről

Az egy balliberális tévhit, hogy a munkákat odaadják a vállalkozóknak. A munkáink döntő többségéhez nyílt eljárásokkal jutunk, ahol a legkedvezőbb ajánlat győz. A pályázatok 95 százaléka nyílt és hirdetménnyel induló eljárás, amelyen bárki részt vehet. Én örvendetesnek találom, hogy magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező cég nemzetközi hátterű multikkal tudja felvenni a versenyt. Ami pedig a tényeket illeti, mind nyilvánosan elérhető adat.

A közbeszerzési eljárások kevesebb mint 10 százalékát nyertük el vagy kizárólagosan, vagy másokkal társulva. Aki tehát azt állítja, hogy mi mindent viszünk, nem mond igazat. Azt persze nem állítom, hogy ellenséges közegben dolgozunk, mint, mondjuk, 2002 és 2010 között, amikor sorra kaptuk a NAV-ellenőrzéseket, folyamatosan vagyonosodási vizsgálatokat rendeltek el ellenem.

A megosztottságról

Az üzleti életre egyébként szerencsére nem jellemző az a látványos szembenállás, ami átlengi a teljes hazai közéletet. Úgy látom, itt a szereplők felül tudnak emelkedni a politikai nézetkülönbségeken. A gazdaság legtöbb szereplőjével szívesen leülünk egymással egy közös ebédre, vagy veszünk részt közös vadászaton, némelyikükkel kifejezetten jó üzleti és személyes kapcsolatot is ápolok. De általánosságban is elmondható, hogy kölcsönösen tiszteljük egymást, politikai szimpátiától függetlenül.

Az építőipari megrendelésekről

Jól látható, hogy a csoporton belül az építőipar részesedése még a 25 százalékot sem éri el. Erre a jellemzően nyílt közbeszerzési eljárásokon elnyert pénzre fogják rá a baloldali megmondóemberek, hogy közpénz felhasználásából származik. Ha megnézzük a hivatalos statisztikákat, láthatjuk, hogy tavaly kb. 4300 milliárd forint volt a teljes hazai építőiparban felhasznált forrás, vagyis a mi csoportunk részesedése ebből alig 7 százalékos. Erre még kis túlzással sem lehet azt mondani, hogy Mészáros mindent visz.

Az energiaipari szerepvállalásról

Mérföldkő volt a vállalatcsoport életében a Tigáz megvásárlása és a még folyamatban lévő Titász-tranzakció. Ezen elosztóhálózatok megszerzésével a hazai energetikai ipar egyik jelentős szereplőjévé lépünk el. A két cég által megvalósulhat az áram- és a gázszolgáltatás szinergiája, jelentősen növelve ezzel a vállalatcsoport hatékonyságát. A fogyasztói oldalnak pedig gyors és hatékonyabb kiszolgálást biztosíthatunk.

A Hunguest Hotelsnek nyújtott 17,7 milliárd forintos állami támogatásról 

A Hunguest a sor végén volt, nagyon helyesen, hiszen elsőként a kisebbeket kell megsegíteni. Ugyanakkor a szállodalánc 14 szállodáját érintő, Magyarország eddigi legnagyobb szállodarekonstrukciója elodázhatatlanná vált. A jelentőségét mutatja, hogy a projekt összköltsége több mint 50 milliárd forint, ennek egyharmada állami támogatás, a kétharmadát a költségeknek saját forrásból biztosította a tulajdonos Opus Global. És ahogy a Hunguest vezérigazgatója többször is nyilatkozta, a szállodalánchoz tartozó házak sok esetben az adott települések legnagyobb adófizetői, amiből óvodát, bölcsődét üzemeltetnek, és közfeladatokat finanszíroznak.

A Mészáros Csoport terjeszkedéséről

A szállodaiparban már van külföldi jelenlétünk: Ausztriában és Montenegróban. Horvátországban most építünk egy 200 szobás szállodát. Szívesen terjeszkedünk az építőiparban, szeretnénk a környező országokban erőteljesebben jelen lenni, Horvátországban, Szlovákiában és Romániában komoly terveink vannak. De nem csak a régióban gondolkodunk: most vásárolunk Líbiában két céget, erőmű-karbantartó vállalatokat.

A Magyar Bankholding Zrt. megalakulásáról  

A rendszerváltás óta ez a bankszektor legnagyobb mérföldköve. Magyarországon biztos, de talán Európában sem volt hasonló hármas fúzió. Ez egy hatalmas feladat, hatalmas kihívás a szakmának is. Büszkén számolok be arról, hogy olyan menedzsment került kiválasztásra, mely sikeresen le tudja vezényelni az egyesülést és az átalakítást. Egy 100 százalékban magyar tulajdonú, az OTP utáni második legnagyobb bank formálódik most. Egy teljesen új banki világot építünk fel: megpróbálunk a három korábbi bank legerősebb, legjellemzőbb tulajdonságait megőrizve egy fiatalos, rugalmas, az online világban otthonos, modern, új pénzintézetet létrehozni. Meghatározó, de 50 százalék alatti részesedése lesz a Mészáros Csoportnak a bankban.

Az agrárcégekről

A csoporthoz került a Gallicoop Zrt. is. A pulykapiacon próbálunk terjeszkedni, mert úgy látjuk, hogy ez az a szegmens, amelyben még nincs konkurencia Magyarországon. 45 ezer hektáron gazdálkodunk, ennek egy része saját földterület, de a többség magán- és állami bérlemény. Magyarország legnagyobb agrárvállalataként nemcsak növénytermesztéssel foglalkozunk, hanem tejelőállítással is. Ebben Magyarországon piacvezetők vagyunk: 7500 tejelő tehénnel rendelkezünk, ezzel nálunk több tejet senki nem állít elő. A Szarvasi Agrár Zrt.-vel most egy prémiumminőségű sajtok gyártására alkalmas sajtüzemet is vásároltunk, terveink szerint egy olasz sajtot hozunk a piacra ezzel az együttműködéssel.

A politikáról

Amióta visszavonultam a közélettől, politikai kérdésekkel nem foglalkozom, de köztudottak a politikai nézeteim, mint ahogyan az is, hogy szurkolok, hogy a jelenlegi nemzetépítő politikai közösség folytathassa a munkát. Szerintem a jobboldal nyerni fog.

Nekem nincs félnivalóm. Egy ekkora vállalatot csak transzparensen lehet működtetni.

A Kogart Házról 

A közelmúltban megvettük a Kogart Házat, amelyet szeretnénk a továbbiakban is kiállítóteremként működtetni. Bízom benne, hogy fel tudjuk tölteni értékes műalkotásokkal. A közelmúltban többször tárgyaltam a Munkácsy-képek megvásárlásáról, de Pákh Imrével egyelőre még nem tudtunk megállapodni. Több mint 60 képről van szó. De nem szeretnénk, ha a Kogart Ház kizárólagosan Munkácsy-gyűjteménynek adna helyet. Sok kiváló magyar festményünk van, nem szeretnénk ezektől megfosztani a nagyközönséget. Ugyanakkor szívesen adnánk helyet egy állandó Munkácsy-kiállításnak.

Válásról, házasságról

A vagyonmegosztás már szeptemberben lezárult, nincsenek vitás kérdések köztünk. Ha erről mostanában megjelenik valami, az csak annak tudható be, hogy a bevallásokat a tulajdonosi változásokról most kellett közzétenni. A volt feleségemmel nagyon korrektül megoldottuk ezt a kérdést. 36 év után váltak el útjaink, mindig hálás leszek ezért a három és fél évtizedért. Andival (Várkonyi Andrea) nagyon boldogok vagyunk. Egyikünknek sem volt kérdés, hogy össze szeretnénk kötni az életünket. De a részleteket hadd őrizzük meg magunknak.


Ne hagyd ki!