Felmérték, hogy melyik áruházlánc a magyar netezők kedvence
Fotó: Shutterstock

Ezeket az üzletláncokat szeretik legjobban a magyar netezők

A koronavírus-járványban folyamatosan változó korlátozások közepette szinte társadalmi eseménnyé vált a bevásárlás, az ezzel kapcsolatos problémákat, változásokat és élményeket pedig idén is előszeretettel vitattuk meg az interneten. Az Ynsight Research kutatócsapata immár a harmadik évben vizsgálta meg, hogy melyik áruházláncokról és milyen kontextusban beszélgetünk a legtöbbet online, hogy kiderüljön: melyik volt a magyarok kedvenc üzletlánca 2021-ben.


Járványhelyzet

A 2020-as év teljesen új helyzet elé állította a hazai élelmiszerkereskedelmet – rengeteg új szabállyal és problémával kellett megbirkózniuk az áruházláncoknak, a dolgozóknak és a vásárlóknak is. A rendkívüli körülmények pedig nem értek véget az új évvel: 2021-ben is akadtak bőven kihívások a pandémia tükrében.

A 2021-es év elején a felhasználókat a részleges nyitás témája foglalkoztatta leginkább, illetve rengetegen panaszkodtak a tavasszal bevezetett négyzetméteralapú létszámkorlátozás okozta kellemetlenségekre is. Míg a 2020-as évet az olyan jelszavak uralták, mint a #maradjotthon és a #vigyázzunkegymásra, addig az online megnyilvánulásokból az szűrhető le, hogy tavaly egyre türelmetlenebbé váltak a vásárlók, egyre gyakrabban fogalmazták meg az igényeiket a „normalitáshoz” való visszatérésre.

Továbbra is rengeteget beszélünk az üzletláncokról

A járvány hatására 2020-ban hatalmasat nőtt az élelmiszerboltokról szóló online diskurzus mérete, ami a 2021-es évben is megmaradt: tavaly 886 ezer alkalommal kerültek említésre a legnépszerűbb üzletek. Az említések magas száma leginkább annak köszönhető, hogy a koronavírus miatt a legtöbb üzletlánc már aktívan használja a közösségi médiát, de sok cikk is foglalkozott az üzleteket érintő jogszabályi változásokkal és a rendkívüli helyzetben adódó nehézségekkel, valamint rengeteg netező is nyilvánított véleményt a szolgáltatásokról.

A legtöbbet továbbra is a Lidl, Coop, Spar hármasról beszéltek a felhasználók. Az internetes vásárlás egyre nagyobb teret hódít az élelmiszerkereskedelem területén, az adatokból azonban jól látszik, hogy a felhasználók jelentős része továbbra is ragaszkodik a hagyományos bevásárlási szokásokhoz, hiszen a legtöbbször megjelent áruházlánc továbbra is a házhozszállítással egyelőre még nem rendelkező Lidl. A legtöbb élelmiszerlánc azonban igyekezett reagálni az újfajta igényekre, így többen is (pl. Spar, Aldi, Penny Market, CBA/Príma) bevezették a termékkiszállítás funkciót.

A 2020-ban kezdődő tendencia idén is megmaradt: lényegesen többet beszéltek a felhasználók a Reálról, az Aldiról és a Penny Marketről, miközben vannak üzletláncok, amelyeket évről-évre egyre kevésbé foglalkoztatják a netezőket. A három évvel még viszonylag releváns említésszámmal rendelkező Metro már alig jelenik meg a beszélgetésekben, míg a Tesco, az Auchan és a tavalyi évben már a CBA/Príma is egyre kevésbé érdekelte a vásárlókat. A Lidl, a Coop és a Spar továbbra is a netezőket figyelmét leginkább felkeltő áruházak, de egyre nagyobb konkurenciát jelenthet számukra a következő időszakban a Reál, a Penny Market és az Aldi térnyerése.

Az áruházláncok online jelenléte

Az egyes üzletláncok követői száma az előzőleg vizsgált időszakhoz képest 2021-ben kisebb mértékben változott. A legtöbb követővel továbbra is az Auchan, a Lidl és a Spar oldalai rendelkeznek. Az Auchan oldala továbbra is jóval nagyobb követőtáborral rendelkezik, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az oldal -bár magyar nyelvű tartalmakat közöl-, nagyarányú nemzetközi követőbázissal is rendelkezik.

Ismét elmondható, hogy az üzletláncok többségénél nőttek a Facebook-követői számok, a felhasználók továbbra is egyre inkább érdeklődnek irántuk. A 2020-as évhez hasonlóan a Reál és a Coop 2021-ben is bekerült a TOP 3 legtöbb növekedést elérő üzletlánc közé, azonban a ranglétra korábbi harmadik szereplőjét, a Penny Marketet felváltotta a Lidl. A Penny követőtábora 2021-ben csupán 4%-kal szerzett több követőt. Szintén visszább esett a Metro teljesítménye – a korábban 4%-os emelkedés visszaesett 0,2%-ra. Az előző időszakhoz képest pozitív változás történt a CBA/Príma láncok esetében – míg legutóbb ezen adatok csökkenést mutattak, 2021-ben az üzletláncok 4%-kal több követőt szereztek. A Spar esetében szintén pozitív változásról számolhatunk be, azonban ez csupán minimális, 0,1%-os mértékben valósult meg.

Interakciók – melyik üzletláncokkal kommunikálunk leginkább?

Továbbra is a Lidl, Coop, Spar hármasával kommunikálnak a legtöbbet a felhasználók, a többi üzletlánc – legfőképp a hipermarketek – igencsak elmaradnak tőlük. 2021-ben a legnagyobb csökkenést az Auchan produkálta, közel 40%-os visszaeséssel. Habár az oldal aktivitása 20%-kal csökkent az előző évhez képest, valószínűleg a megosztott tartalmaik sem rezonáltak most kellőképpen a netezőkkel.

2021 legnagyobb mértékű pozitív ugrását a Penny Market érte el. Az oldal saját aktivitása ugyan 15%-kal csökkent a 2020-as adatokhoz képest, azonban megosztott tartalmai most sokkal jobban rezonáltak követőivel. A legtöbb reakciót kiváltó tartalmaik szinte mindegyike nyereményjáték volt, ami vélhetően nagyban elősegítette az oldal népszerűségét. Szintén a nyereményjátékok voltak a legnépszerűbb tartalmak a Reál üzletlánc oldalán is, ahol a követői reakciók száma ugyancsak megugrott a tavalyi évben, 46,7%-kal.

Kiket szerettünk a legjobban?

2021-ben a METRO bizonyult a netezők kedvenc üzletláncának, második helyre szorítva ezzel a megelőző év győztesét, a Reált. A harmadik helyezett azonban továbbra is a Coop maradt. A Tesco és a CBA/Príma oldalai a tavalyi eredményekhez képest a lista végére szorultak, míg az Auchan továbbra is alulmaradt a többi bolthálózattal szemben. A 2020-ban második helyen végzett Lidl a negyedik helyre csúszott, a Spar a Penny és az Aldi megítélése ellenben pozitív irányba változott.

A 2021-es év legnagyobb mértékű változását a METRO üzletlánc tudhatja magáénak. A lista utolsó előtti helyéről az elsőre került, ezzel mintegy 0,93 pontos pozitív növekedést produkálva. Ezt a növekedést valószínűsíthetően a bolthálózat jótékonysági akciókban való részvételei, valamint a Facebookon megosztott tartalmaik segítették elő, melyek 2021-ben jobban rezonáltak a felhasználókkal.

Szintén sokat javított megítélésén az Auchan, amely bár a listán csak egy helyet javított, arányaiban mégis a második legnagyobb mértékű pozitív változást érte el.

A magyar üzletláncok közül a Coop maradt továbbra is a felhasználók kedvence. Megítélése a 2020-ban mért adatokhoz képest 0,36 ponttal javult, melyhez nagy mértékben hozzájárultak a hivatalos Facebook oldalán közzétett nyereményjátékok és nosztalgia posztok, melyek leginkább az idősebb korosztály számára felelevenített tárgyakról/ételekről szóltak.

Összességében elmondható, hogy a továbbra is sokat beszélünk az élelmiszerüzletekről, azonban a 2021-es évben leginkább az üzleteket érintő jogszabályi változások és a rendkívüli helyzetben adódó nehézségek, valamint netezői véleménynyilvánítások és a boltok saját kommunikációja uralta a diskurzust. Míg a koronavírus-járvány előző hullámai alatti általános elégedetlenség a vizsgált bolthálózatokra is kihatott, 2021-ben egy pozitív változás kezdődött el az ezen márkákhoz való viszonyulásban. Egyedül a Tesco veszített népszerűségéből a 2020-as adatokhoz képest.

Módszertan

Az Ynsight Research csapata a netnográfiai közösségi média kutatása során az áruházláncokról kialakult diskurzusokat vizsgálta 2021.január 1. – 2021. december 31. közötti időszakban. A magyar online térben megjelenő híreket, blogokat és organikus kommenteket, valamint a social média beszélgetéseket elemeztük, valamint külön kitértünk az áruházak saját közösségi média oldalainak vizsgálatára.


Ne hagyd ki!