Okostelefont tart a kezében egy ember.
Fotó: Unsplash

Itthon elbúcsúzhatunk a fizikai SIM-kártyától, de mit tud az eSIM?

Év végéig az összes mobilszolgáltató kínálatában elérhetővé válik az okos eszközökben előszeretettel használt eSIM.


A Telenor is eSIM-képes lesz

Bár számos mobiltelefon eSIM-képes már a piacon, az eSIM lehetősége évek óta csak a Telekomnál volt biztosított, míg a Vodafone-nál augusztus 18-tól érhető el, igaz utóbbi szolgáltató megoldása okosórákkal még nem működik. Idén azonban már az összes mobilszolgáltató kínálatában elérhetővé válik az eSIM, ugyanis a Telenor a tervek szerint év végéig szintén bevezeti a szolgáltatást - számol be a Notebook.hu blogja.

Mire jó az eSIM?

Az eSIM egy plusz chip az alaplapon, melyben digitálisan tárolhatók a SIM kártya adatai. A kis mérete miatt hordozható okos eszközök is előszeretettel használják.

A Notebook.hu blogja kiemelte: ilyen módon megoldható az, hogy a saját SIM kártyánk klónját digitálisan az óránkban hordjuk, így ha telefon nélkül elmegyünk futni és Bluetooth fülessel hallgatunk zenét az óránkról, azt tehetjük streamelve a mobilnetünket használva, de a bejövő hívásokat is tudjuk fogadni.

Az okostelefonok is használják az eSIM-et, sokszor a SIM foglalat mellett, de létezik olyan telefon is, amely már csak eSIM-et használ – habár ez egyelőre elég ritka. A Notebook.hu blogján megtalálható az eSIM kompatibilis készülékek listája.

Változás a SIM-kártya cseréjénél

A napokban számoltunk be arról, hogy idén ősztől mindhárom hazai mobilszolgáltatónál a SIM cseréje már a lakossági előfizető személyes eljárásán alapul. A csalások visszaszorítása érdekében a meghatalmazás már egyáltalán nem, vagy csak részben lesz elég.


Ne hagyd ki!