Már nem tekinti veszélyesnek a Xiaomi-t az Egyesült Államok
©Piotr Swat/123RF.COM

Már nem tekinti veszélyesnek a Xiaomi-t az Egyesült Államok

A Pentagon biztonságosnak nyilvánította a Xiaomi-t, így a kínai vállalat lekerül a kormányzat katonai feketelistájáról. A bejelentést követően 6 százalékkal emelkedtek a vállalat részvényárai-írja a Reuters.

Korábban a Pentagon kínai katonai irányítású vállalatnak nevezte a Xiaomi-t, és azzal gyanúsította, hogy aktívan részt vesz Kína „katonai-polgári fúziós stratégiájában". Ezekből kiindulva Donald Trump elnökségének utolsó heteiben feketelistára tette a vállalatot. Ez nagyjából annyit jelentett, hogy az amerikai befektetőknek megtiltották, hogy részesedést vegyenek a cégben, a Xiaomi-t pedig eltiltották az amerikai technológiáktól. Vagy legalábbis korlátozták az elérést. A határozat 20 százalékos árfolyamesést eredményezett a vállalatnak. A Xiaomi perre vitte az ügyet.

A Xiaomi törvénysértőnek nevezte Washington döntését. A vállalat arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazati jogok 75 százalékát a két alapító birtokolja, akiket semmilyen bizonyítható szál nem köt a kínai katonasághoz. Az meg már csak hab a tortán, hogy a cég 3 legfontosabb befektetője amerikai vállalat.

Márciusban ideiglenesen szüneteltették a kínai cég korlátozását a „helyrehozhatatlan károkozás" elkerülése végett, viszont most teljesen és végérvényesen levették a vállalatot a tiltólistáról.

Nincsenek egyedül

Donald Trump a hivatali ideje alatt számos kínai cégnek keresztbe tett. A legnagyobb vihart a Huawei ügye kavarta, ők 2019-ben kerültek fel az USA export-feketelistájára. Teljesen eltiltották őket az összes amerikai technológiától. Az eredmények katasztrofálisak voltak, a Huaweiiokostelefon részlege jelentős károkat szenvedett.

A Huaweii mellett még hat további kínai céget tett tiltólistára Trump, köztük a SMIC félvezetőgyártót.

Doug Fuller professzor úgy véli, a Xiaomi esete annak a jele, hogy a Biden-adminisztráció jóval elnézőbb lesz a kínai vállalatokkal.


Ne hagyd ki!