Aki nem fizet, bukja az ingyenes orvosi ellátást

Fontos változás jön a társadalombiztosítás szabályaiban február 12-én.


A változás csak azokat érinti, akik egészségügyi szolgáltatási járulékból (eszj) több mint hathavi tartozást halmoztak fel, és az adóhivatal többszöri figyelmeztetésére sem reagáltak, nem kezdték meg tartozásuk rendezését, nem jelezték, hogy fizetési gondjaik lennének - írja közleményében a Pénzügyminisztérium.

Így lép életbe a szigor

Ha a 2021. július elseje után felhalmozott járuléktartozásod meghaladja a járulék összegének hatszorosát, vagyis 48 ezer forintot, akkor érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jeled, (tudod, a TAJ-számod, amit mindig elkérnek az orvosnál), ami azzal jár, hogy nem kapsz ingyenes egészségügyi ellátást, annak költségeit ki kell fizetned (sürgős, életmentő beavatkozásánál utólag).

Ha nincs munkahelyed, vagy egyéb módon (például diákként, nyugdíjasként vállalkozóként) nem vagy biztosított, a teljes körű egészségügyi ellátásodért Magyarországon mindössze havi nyolcezer forintot kell fizetned, a minisztérium azt írja, ez az összeg a legkisebb az Európai Unióban. A nemfizetők sokan vannak és sokba kerülnek. 2019-ben 80 ezren, tavaly 69 ezren próbálták meg jogosulatlanul igénybe venni a társadalombiztosítás valamelyik szolgáltatását, az így kiszűrt személyek 13,5 milliárd forintot mulasztottak el befizetni. Hathavi összeggel jelenleg 70 ezren tartoznak, ők vannak most veszélyben.

Segít az adóhivatal

A NAV a napokban küldi ki negyedik figyelmeztető és egyben tájékoztató levelét az érintetteknek a fizetési lehetőségekről és az igénybe vehető könnyítésekről. Ha ebben a cipőben jársz, érdemes figyelned a dátumra, a járulékfizetés következő határideje február 12. A tartozást, vagy legalább annak egy részét a "NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számla" elnevezésű, 10032000-06055826 számlaszámú, 408-as adónemkódú számlára kell befizetned. A figyelemfelhívó levelek kitöltött csekket is tartalmaznak.

Válasz a bírálatokra

A szigorítást bírálók szerint több százezren, közülük sokan önhibájukon kívül esnek ki a rendszerből és kerülnek nehéz helyzetbe, különösen akkor, ha utólag sem tudnak megfizetni egy drága, életmentő beavatkozást. A nagy vitákat kiváltó, komoly indulatokat gerjesztő módosítást a Magyar Orvosi Kamara sem támogatta. A minisztérium most úgy reagált, hogy ha valaki vagyoni, jövedelemi viszonyai miatt nem tudja megfizetni a havi nyolcezer forintot, mielőbb érdemes kezdeményeznie az illetékes járási hivatalnál, hogy szociális rászorultsági alapon kapjon egészségügyi ellátást, ingyen. Akinek a járulék megfizetése komoly anyagi nehézséget okoz, jelezheti ezt az adóhivatalnak, így mentesülhet a szankciók alól.


Ne hagyd ki!