Idős emberek egy figyelmeztető úttáblán.
Fotó: Unsplash

Nyugdíjasokat vert át a milliókat bezsebelő biztosítási csaló

Két nyugdíjas nevére kötött életbiztosításokat egy 72 éves nő, amiknek a díját ezután évekig fizette. Kedvezményezettként magát jelölte meg, így az egyik férfi halála után milliókat zsebelhetett be. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést, valamint pénzbüntetést, vagyonelkobzást kért ellene.

Valótlan egészségügyi adatok

A vádirat szerint a nő 2014. május és 2015. július között két idős férfi nevére összesen 4 biztosító társaságnál kötött életbiztosítási szerződéseket - olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében. A nő kedvezményezettként minden esetben - magát a biztosítottak rokonaként, unokatestvéreként feltüntetve - önmagát jelölte meg.

A két nyugdíjas férfi a szerződésekről nem tudott, a vádlott az aláírásukat a szerződéseken meghamisította. A biztosító társaságokat azzal is megtévesztette, hogy a biztosítottak egészségügyi adatairól valótlan adatokat közölt, őket egészségesnek tüntette fel, holott a szerződések megkötésekor már mindkét férfi súlyos alapbetegségekben szenvedett.

A vádlott a biztosítottak munkaköre tekintetében is hamis beosztásokat tüntetett fel, úgy mint szállító, rakodómunkás, árubeszerző. A szerződések megkötésekor ugyanis az egyik férfi például már rokkantnyugdíjas volt, és cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt állt.

Több mint 5 milliót kapott az egyik nyugdíjas halála után

A vádlott a biztosítási üzletkötőkkel bizalmi kapcsolatot alakított ki, és elérte azt, hogy az üzletkötők a biztosítottak személyes megjelenésétől - szabályellenesen - eltekintettek, a szerződéseket pedig átadták neki azzal, hogy azokat a biztosítottakkal aláírassa.

A nő ezután fizette a biztosítási díjakat, abban bízva, hogy a biztosítottak halála egészségügyi állapotuk miatt rövid időn belül bekövetkezik, és ezáltal milliós összegű biztosítási díjakhoz jut hozzá.

Az egyik férfi 2016 májusában bekövetkezett halálát követően az egyik biztosító a vádlott igénybejelentése alapján a vádlott részére több mint 5 millió forintot fizetett ki.

A többi esetben a csalások kísérleti szakban maradtak, mert a biztosítók rájöttek, hogy a szerződésekben valótlan egészségügyi adatok szerepeltek. Ezen kívül volt olyan eset, amikor a biztosító díj nemfizetés miatt szüntette meg a szerződést, és volt olyan is, hogy a vádlott nem élt igénybejelentéssel.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a 72 éves nővel szemben több rendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, illetve kísérlete, valamint hamis magánokirat felhasználásnak vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

Az ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság büntetővégzéssel felfüggesztett börtönbüntetést, valamint pénzbüntetést szabjon ki vele szemben, továbbá vagyonelkobzást is indítványozott.

Ne hagyd ki!