Idén is elmarad a Sziget Fesztivál
File:Sziget.JPG - Wikimedia Commons

Hivatalos, idén is elmarad a Sziget Fesztivál

Számítani ugyan már lehetett rá, de most hivatalosan is bejelentették a szervezők: a tavalyihoz hasonlóan az idei Sziget Fesztivált is le kell fújni a járvány miatt.


Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről

– idézi a hvg.hu Kádár Tamást, a fesztivál főszervezőjét.

Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk

Ünnep elhalasztva

Kádár Tamás elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette.

Ugyanakkor hiszünk abban, hogy - a látogatók biztató támogatásával is megerősödve - a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenek előtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd

-tette hozzá


Ne hagyd ki!