Isuzu D-max, Vadásó-tó
Fotó: Alexander Csomor

Az Őrséget jártuk egy Isuzuval, mutatjuk milyen volt!

Egy Isuzu D-Max-al róttuk Vas megye útjait. Jól jött egy pickup, főleg az Őrségben, ahol volt alkalmunk terepen is kipróbálni.


Nem volt új nekem az Isuzu autója, hiszen volt alkalmam tesztelni, akkor Egerben túráztunk vele. Ott is megdolgozott a négykerék, a Vadásó-tó mellett itt is szólt a kollégám, hogy itt az ideje váltani kétkerékről. Rögtön be is keveredtünk egy olyan részre, ahová a személyautó már kevés lenne, sőt nem okozott gondot egészen a vízpartra legurulni. Én még rutintalan offroados vagyok, a fotós kollégám viszont bíztatott, hogy nyugodtan menjek bárhova, a D-Max úgyis kijön bárhonnan. Így is lett. Biztosan csúnyán néztek volna ránk a pecások a tónál, ezért nem kockáztattunk, de tudom az autóról, hogy a magasabbra emelt motorháztetőnek köszönhetően már nyugodtan belehajthatunk egy 80 centiméter mély folyóba vagy tóba.

​Státusz és haszon

Ez egy komoly autó. Már Budapestről elindulva is folyamatosan azt éreztem, hogy előzékenyebbek velem. Nem magamutogató vas, de az Őrségbe a fakitermeléshez ezzel kigurulva egyértelművé teszi ki a főnök. De nem az impozáns megjelenés miatt választja az ember ezt az autót. Azért, mert egy tonna a hasznos terhelhetősége és a platója 1530x1571x490mm. Azon pedig elfér néhány láncfűrész, de a családdal is kényelmesen lehet utazni, ha éppen nem terepre vagy munkára használnánk.

​Kőszegen sem idegen

Az Isuzu D-Max K\u0151szeg f\u0151ter\u00e9n

Fotó: Alexander Csomor

Hiába minden beépített segítség a parkoláshoz, a fővárosban néha meggyűlt a bajunk vele, mire találtunk egy megfelelő helyet. Nade Kőszegen! Mintha oda tervezték volna, gond nélkül közlekedtünk és parkoltunk szinte bárhol. És persze nem volt gond, amikor egy jó kilátást kerestünk a városra és nekiindultunk a domboldalnak. Bár a megye terveiben 2030-ig a mellékutak fejlesztése kiemelt szerepet játszanak, addig (és talán azután) is megfelelő társ ez az autó.


Ne hagyd ki!