Idén márciusban még átállítjuk az órákat

A jelek arra mutatnak, hogy hiába volt az idei év a határidő, az unió 2021-ben nem fogja eltörölni az évi kétszeri óraátállítást, egyelőre marad téli és a nyári időszámítás. Ha Magyarországon múlna, a nyárit tennénk véglegessé.



Az Európai Parlament 2019 tavaszán szavazta meg az óraátállítás uniós szintű eltörlését. Az eredeti tervek arról szóltak, hogy az egyes tagállamok maguk dönthetnek arról, hogy a téli vagy a nyári időt véglegesítik. A képviselők ugyanakkor egymás közötti egyeztetésre kérték az országokat és az Európai Bizottságot, hogy az egységes piac működését ne forgassák fel az esetlegesen eltérő döntések, írja a 24.hu.

Márciusban tekerünk

A kezdő dátumot 2021-ben határozták meg, vagyis elvben, ahol a nyárit választják, ott idén március 28-án előre tekerik a mutatót, ahol pedig a télit, ott már vagy most sem tekernek, vagy október utolsó vasárnapján még visszaállítják az órákat. A gyakorlatban azonban 2019 tavasza óta nagy a csend és a hallgatás.

Három fontos kérdés válasz nélkül

  1. Magyarország a nyári vagy a téli időt választja?
  2. Milyen időszámítást választanak az egyes államok?
  3. Hogyan kerülhetjük el az eltérő időszámításból fakadó kavarodást?

A konkrét válaszok váratnak még magukra, ami egyelőre biztos:

március 28-án, vasárnap hajnali 2 órakor 3 órára állítjuk át az órákat, ezzel kezdetét veszi a nyári időszámítás, egy órával tovább lesz világos.

A halasztás a legvalószínűbb

Az Európai Parlament ugyan egyeztetésre kérte a bizottságot és a tagállamokat, ennek azonban mindeddig nincs eredménye. Magyarország egyértelműen úgy gondolja, hogy ha nem tartjuk fenn a jelenlegi szabályokat, akkor a nyári időszámítás a jobb. Egyébként van még egy fél évünk, hogy ne csússzunk ki a 2021-es határidőből, hiszen október 31-én még bárki szabadon visszatérhet a téli időhöz. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az óraátállítás eltörlésének bevezetését elhalasztják.

Ne hagyd ki!