Kóbor kutya

A kistelepülések kutyapopulációjának szabályozására, a nem kívánt szaporulat megelőzése érdekében indított ivartalanítási programot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).


A cél elérésére az ivartalanítás az egyetlen megbízható eszköz. Magyarországon a becslések szerint a kutyák mintegy 10 százaléka ivartalanított. Amíg ez az arány számottevően nem javul, addig nem várható áttörés a kóbor, illetve a menhelyeken és az ebrendészeti telepeken gazdára váró állatok számában sem.

Az elmúlt években – a különböző szemléletformáló programok mellett – több sikeres, elsősorban menhelyi kutyákat érintő ivartalanítási projektet is folytatott már az Agrárminisztérium és a Nébih. Az idén márciusban indított program elsősorban az 5000 lélekszám alatti kistelepülésekre koncentrál, ahol a tapasztalatok szerint erősebben élnek még a köztudatban az ivartalanítással szembeni tévhitek, és sokszor a megfelelő szakmai háttér sem áll rendelkezésre az operációk elvégzéséhez.

A gazdákat kell nevelni

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a Nébih közleményében kiemelte, beérni látszik az elmúlt évek edukációs munkája, az ivartalanítás mögött ugyanis talán soha nem látott társadalmi támogatottság áll jelenleg. Ezt támasztja alá a közelmúltban zárult állatvédelmi online kérdőív eredménye is, hiszen a kitöltők 96,4 százaléka erősítette meg egy országos ivartalanítási program szerepének jelentőségét.

Rengeteg a kóbor eb

Bár azóta, hogy kötelezően chippel kell megjelölni az ebeket, jelentősen csökkent az ebrendészeti telepekre bekerülő kutyák száma, még így is több mint 17 ezer kutyát fogtak be 2020-ban az ebrendészek – hívta fel a figyelmet dr. Bognár Lajos országos főállatorvos. Ez a szomorú adat azonban hatékonyan csökkenthető ivartalanítással, melyhez a Nébih új programja is szeretne hozzájárulni.

Az országos főállatorvos kiemelte: a program elindításával, a szaporulat csökkentése mellett, fontos célunk az ivartalanítással kapcsolatos tévhitek eloszlatása is. A beavatkozás ugyanis többek közt mérsékli az ebek domináns viselkedést, visszafogja szökési hajlamukat, de csökkenti az időskori megbetegedések, például a daganatok előfordulásának esélyét is. A kutyák egészségére nézve tehát sokkal több pozitívuma van az ivartalanításnak, mint azt a legtöbben gondolják.

A program az előzetes tervek szerint 2021 év végéig tart, a résztvevő ebek kijelölése központilag történik. A beavatkozásokat a megbízott állatorvosoknak a Magyar Állatorvosi Kamara Kisemlősök ivartalanításának szakmai ajánlása szerint kell elvégezniük, az összes műtét 70 százalékát nőivarú egyedeken (szukákon). A program összköltsége 50 millió forint, mely mintegy 1400 kutya ivartalanítását teszi lehetővé.

Jön a Gazdijogsi

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Gazdijogsi néven indít oktatási programot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az állatvédelmi problémák megoldásához ugyanis a szemléletváltás és az oktatás is elengedhetetlen. Az ősszel induló gazdijogsi.hu online oktatási platform célja, hogy gyakorlati ismeretekkel és kellő elméleti tudással ruházza fel azokat az állattartókat, akik a jó gazda gondosságával szeretnének kutyáikról gondoskodni.


Ne hagyd ki!