Néhány napon belül elérhetjük a 3 és félmillió beoltottat, ez a feltétele annak, hogy megnyissanak a teraszok a vendéglátóiparban. A Kormányinfóról jelentjük.


A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely az újraindítás lépéseivel kezdte a tájékoztatót. Megerősítette, hogy valószínűleg már pénteken elérjük a 3 és félmillió beoltottat. Ezt a belügyminiszter fogja megállapítani, majd másnap - vagyis szombaton - megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, amelyek az eredeti terveknek megfelelően este fél 10-ig lehetnek nyitva. A kijárási tilalom kezdetét eltolják este 11 órára.

Vakcina

Jövő héten újabb egymillió vakcina érkezik az országba, gyorsulhat az oltási kampány. A regisztráltak száma már 4 millió 400 ezer, a miniszter szerint nagyon hamar elérhetjük a 4 millió beoltottat is. Ebben a miniszter szerint segíteni fog az online időpontfoglalási rendszer is, melyet először az egyetemi klinikákon próbálnak ki.


The Conversation

Friss

Kiderült, hányan élnek minimálbéren, meglepően sokan

Minél kisebb egy adott cég, a dolgozóik annál nagyobb aránya keres minimálbért vagy a garantált bérminimum körüli összeget.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Lounge Group

A pandémia időszaka nem csak gazdasági lehetőségeket rejtett

A járványhelyzet árnyékában manapság sokat hangoztatott digitalizációs lehetőségek az üzleti élet szereplői számára csak a jéghegy csúcsát jelentik, mivel a környezettudatosság és dolgozói empátia felé tolódás legalább annyira befolyásolja a jövőnket, mint az elmúlt másfél évet – ez derült ki a Summit Play tudásmegosztó felületére feltöltött rövid interjúkból. Az online felületen szeptember 29-től elérhető exkluzív videós kerekasztalok a Lounge Group jóvoltából kerülnek terítékre, és az üzleti élet, valamint a marketing legfontosabb problémáit boncolgatják – a már látható mini interjúk pedig ezen beszélgetések témáiba is bepillantást nyújtanak.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Lefizetem a bírót, mondta a magyar ügyvéd, nem jött be

Börtönbe mehet az ügyvéd, ha a bíróság elítéli.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!