A súlyosbodó járványhelyzet miatt átfogó javaslatcsomagot állított össze a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége.


A testület az MTI-hez eljuttatott közleményében a döntéshozóktól azt kéri, azonnal korlátozzák az üzletekben egyidejűleg tartózkodó vásárlók számát, és tiltsák meg közterületen a három embernél nagyobb csoportok kialakulását, ez alól kivételt csak az egy háztartásban élők jelenthessenek. Kérik továbbá, hogy rendeljék el a plázák, bevásárlóközpontok bezárását, azokban csak az élelmiszerbolt és gyógyszertár tarthasson nyitva, és a közösségi tereket kizárólag a boltok megközelítésére lehessen használni.

A MOK elnöksége mindenkitől azt kéri, hogy csak rendkívül indokolt esetben mozduljon ki otthonról. Javasolják, hogy a lakosság tervezze meg a bevásárlást, lehetőség szerint hetente maximum egy alkalommal menjenek boltba, és aki teheti, mellőzze a tömegközlekedési eszközöket. Továbbá kérik, hogy ne látogassuk a szeretteinket, ne találkozzunk a barátainkkal, ne menjünk a hétvégén a közkedvelt parkokba, tavakhoz, kirándulóhelyekre, kerüljünk minden halasztható utazást - belföldön is -, és idén maradjon el a húsvéti rokonlátogatás, locsolkodás.

  Felelősség egymás iránt

A találkozások csökkentése, a távolságtartás, a helyes maszkviselés és a kézmosás most emberéletek számában mérhető személyes felelősség

- írják a közleményben, hozzátéve, hogy a népességarányos halálozási mutatókban napok óta elsők vagyunk a világon.

A kórházi osztályok túlnyomó része már Covid-osztály, az intenzív osztályok sokszoros terhelés alatt vannak, a műtők leálltak, az ott lévő lélegeztetőgépeken is már Covid-betegek küzdenek az életükért. A vezényelhető egészségügyi dolgozók elfogytak, a kórházak önkénteseket keresnek a kórházi munka segítésére - írták. A MOK elnöksége szerint az oltási program gyors, eredményes végrehajtásában kifejezetten jól állunk", de az, hogy most, a harmadik hullám csúcsán hányan kerülnek kórházba, hány honfitársunkat veszítjük el, az a korlátozó intézkedéseken és a lakosság önfegyelmén, szabálykövetésén múlik. Ezért egyszerre kell erőltetett menetben folytatni az oltási programot és erősíteni a személyes védekezést, távolságtartást, kapcsolatminimalizálást.


The Conversation

Friss

Fotó: A MÁV weboldala

Higgy a szemednek, mutatjuk képeken a MÁV prémium osztályú  fülkéit

Ma lehetett először megtekinteni az 1. és a prémium (1+) osztályú, bisztrószakasszal, csendes és prémium fülkékkel is berendezett IC+ kocsit, amely sok tekintetben új szolgáltatási szintet képvisel a MÁV-START kínálatában, és új korszakot jelent a magyar vasúti közlekedés színvonalában.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: unsplash

Euróra cseréljük-e a forintot?

Időről időre fellángol a vita arról, vajon be kell-e vezetni Magyarországon az eurót vagy sem? Hogy látja ezt a kérdést a Világbank egykori vezető közgazdásza, a több magyar euróvitát is kirobbantó Dobozi István?
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:Shutterstock

A magyar háztartások átlagban 90 ezret buknak, mert túl sok készpénzen ülnek


Európában a magyar lakosságnak a legfájdalmasabb az infláció. Legalábbis a GDP-arányosan nagyon magas készpénztartás és az unióban az egyik leggyorsabb ütemű pénzromlásból származó veszteség alapján. Móricz Dániel Holdblogon megjelent elemzéséből emelünk ki néhány fontos részletet.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!