Az orosz elnök és a védelmi miniszter szibériai kiruccanásáról készült felvételeken sokan kiszúrhatták, hogy a két politikus falatozás közben Kotányi termékeket, sót és borsot használt fűszerezésre. De valóban magyar termékekről van szó?


Amit a felvételen látunk, az nem magyar só, sőt a Kotányi sem kizárólag magyar cég. Létezik ugyan egy Kotányi Hungária Kft., és ügyvezetője szerint piacvezető is a magyar fűszerpiacon, de ez a kft. egy nagyobb cég, az ausztriai Kotanyi Gmbh. leányvállalata, írja a Telex.

Egy csipetnyi történelem

A névadó Kotányi János Szegeden született 1858-ban, paprikával kezdett foglalkozni fűszekeverékeket készített. Első boltja bolthálózattá fejlődött, az alapító Európa több nagyvárosában, így Bécsben is üzletet nyitott. A történelmi viharok után Kotányi leszármazottai az osztrák lerakatra építve alapítottak új céget, és onnantól a bécsi vállalat lett a Kotányi-központ (ami aztán a rendszerváltás után kft.-t alapított Magyarországon is). A cég termékei a világ számos táján, így Oroszországban is kaphatók, ahol a vállalat piacvezető. Vagyis a csomagolás Kotányi, de ami benne van, az már egy osztrák központú világcég terméke. (Nyitóképünk illusztráció)

A videón 2.40-től, illetve 3.10-től indulnak a jelenetek, amelyeken a két politikus asztalán kivehetők a Kotányi termékek, a só és a bors.


The Conversation

Friss

Fotó: A MÁV weboldala

Higgy a szemednek, mutatjuk képeken a MÁV prémium osztályú  fülkéit

Ma lehetett először megtekinteni az 1. és a prémium (1+) osztályú, bisztrószakasszal, csendes és prémium fülkékkel is berendezett IC+ kocsit, amely sok tekintetben új szolgáltatási szintet képvisel a MÁV-START kínálatában, és új korszakot jelent a magyar vasúti közlekedés színvonalában.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: unsplash

Euróra cseréljük-e a forintot?

Időről időre fellángol a vita arról, vajon be kell-e vezetni Magyarországon az eurót vagy sem? Hogy látja ezt a kérdést a Világbank egykori vezető közgazdásza, a több magyar euróvitát is kirobbantó Dobozi István?
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:Shutterstock

A magyar háztartások átlagban 90 ezret buknak, mert túl sok készpénzen ülnek


Európában a magyar lakosságnak a legfájdalmasabb az infláció. Legalábbis a GDP-arányosan nagyon magas készpénztartás és az unióban az egyik leggyorsabb ütemű pénzromlásból származó veszteség alapján. Móricz Dániel Holdblogon megjelent elemzéséből emelünk ki néhány fontos részletet.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!