Nagyon sokat számít az is, hogy mivel töltjük a szabadidőnket
Fotó: Shutterstock

Ki gondolta volna? Nem szeretjük, ha sok a szabadidőnk

Azt sem szeretjük, ha kevés a szabadidőnk, de boldogtalanok vagyunk akkor is, ha túl sok van – állapította meg egy kutatás. Eszerint a céltudatosságunkkal fizethetünk a pihenőidőért.


Az sem jó, ha túl kevés, de az sem, ha túl sok

Cassie Holmes, a Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatója vizsgálta meg, hogy vajon létezhet-e elegendő mennyiségű szabadidő, és ha igen, akkor naponta hány óra. A kollégáival több tízezer amerikait kérdeztek meg a mindennapi beosztásukról, valamint megpróbálták felmérni a boldogságszintjüket is – írja a Qubit.

Az UCLA kutatói megállapították, hogy napi 2-5 órányi szabadidő lehet ideális. Akinek ennél kevesebb vagy több pihenőideje van, annak jellemzően alacsonyabb a boldogságszintje.

Holmes szerint évtizedek óta időhiánnyal küzd az Egyesült Államok lakosságának csaknem a fele. A folyamatos kapkodás az embereket stresszesebbé, lehangolttá vagy depresszióssá teheti. Viszont a túl sok szabadidő a céltudatosság elvesztéséhez vezethet. Célt viszont a fizetett munkán kívül, például a háztartás vezetése, az önkénteskedés vagy a gyereknevelés is jelenthet.

Ahhoz, hogy megelégedettek legyünk, arra is szükség van, hogy a rendelkezésre álló szabadidőnket megfelelően, értékes tevékenységgel töltsük ki. A kutató ehhez a fizikai aktivitást, a kedvességet, a szívességtételt és a hála vagy az áhítat érzését emelte ki. Ezek megtapasztalásával a kevesebb szabadidő is jól kihasználható.

A csúcsgazdagok nem a pénz miatt boldogok

Írtunk arról is, hogy kutatók felmérést végeztek a tehetős emberek körében. Arra keresték a választ, hogy mivel töltik a szabadidejüket, és milyen összefüggés van a vagyonuk és a boldogságuk között.

A szakemberek azt találták, hogy a gazdagok nagyon hasonlóan töltik szabadidejüket, mint a kevésbé tehetősek. Azonban egy apró különbség kirajzolódott: átlagosan a napjuk 30 százalékát teszi ki a munkavégzésre fordított idő, szemben mások 25 százalékos eredményével.

Továbbá a tehetősebb emberek átlagosan naponta fél órával többet fordítanak aktív pihenésre, mint a nagy többség. A kutatók szerint az aktív szabadidős tevékenységek közvetlenül összefüggenek az élettel való elégedettséggel. Minél aktívabb volt valaki, annál jobban ment a sora, annál boldogabb volt, és fordítva. Ez minden résztvevőre egyformán vonatkozott, függetlenül attól, hogy mennyi pénz volt a bankszámláján.


Ne hagyd ki!