A Magyar Nemzeti Bank ma sem hagyott kétséget afelől, hogy mindaddig kitart a nemrégiben megkezdett monetáris szigorítás mellett, amíg le nem töri az elmúlt hónapokban éves összevetésben 5 százalék feletti inflációt.


A jegybank monetáris tanácsa a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok újra kiegyensúlyozottá válnak. Ebbe a folyamatba illeszkedik, hogy a testület 30 bázisponttal 1,20 százalékra emelte az alapkamatot, és változtatott a kamatfolyosón is, ami így 0,25 százalék és 2,15 százalék közötti lett.

A múlt

2021 júniusában az éves összevetésben számított infláció 5,3, míg a maginfláció 3,8 százalék volt. Az előző hónaphoz képest a fogyasztóiár-index 0,2, míg a maginfláció 0,4 százalékponttal nőtt. A beérkezett inflációs adat a jegybanki előrejelzést és a piaci várakozásokat is meghaladta. Május óta a piaci szolgáltatások és az iparcikkek áremelkedése tovább gyorsult, és az inflációs alapfolyamat-mutatók is emelkedtek. Az inflációs adatok megerősítik, hogy júniusban már erőteljesek voltak a gazdaság újranyitásából fakadó inflációs hatások.

A jövő

Az infláció a következő hónapokban már fokozatosan csökken, ugyanakkor várhatóan az év végéig a jegybanki toleranciasáv fölött alakul. Az infláció 2022 elején újból a jegybanki toleraciasávba süllyed és a monetáris politikai szigorító ciklus következtében 2022 közepétől a jegybanki cél körül stabilizálódik - közölte a jegybank.

A konkrét lépések

  • Az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások tompítása érdekében a monetáris tanács keddi döntéseivel a monetáris kondíciókat több lépéssel is tovább szigorította. Az egyhetes betéti eszköz kamatát az MNB továbbra is a heti tenderek keretében határozza meg. A tanács szerint az egyhetes betéti eszköz kamatának az alapkamattal azonos mértékű emelése indokolt.
  • A Monetáris Tanács a kamatkondíciók szigorításával párhuzamosan folytatja a hosszú futamidőn ható eszközök fokozatos kivezetését. Az MNB júniusban a keretösszeg kimerülésével bejelentette az NHP Hajrá lezárását, következő lépésként pedig a mai naptól megszünteti a hosszú lejáratú fedezett hiteleszköz alkalmazását.
  • A tanács változatlanul a monetáris politikai eszköztár kulcsfontosságú elemének tartja az állampapír-vásárlási programot, amelyet a járvány harmadik hulláma alatt és a változékony nemzetközi pénzpiaci környezetben is sikeresnek értékel. A jegybanki vásárlások hozzájárultak az állampapírpiac stabil likviditási helyzetének fenntartásához, valamint erősítették a monetáris transzmisszió hatékonyságát. Az MNB a programot továbbra is tartós piaci jelenlét mellett, a heti vásárlások mennyiségét és szerkezetét rugalmasan alakítva, a szükséges mértékben és a szükséges ideig fogja használni.

Gazdasági kilátások

A jegybank szerint a magyar gazdaság idén a második negyedévben újraindult, és az európai átlagnál korábbi nyitás következtében a helyreállás dinamikája jelentősen gyorsult. A valós idejű adatok a második negyedévre kétszámjegyű gazdasági növekedést jeleznek. A magyar gazdaság kibocsátása a harmadik negyedévben elérheti a válság előtti szintjét. Az idei évben a magyar gazdaság 6 százalék körül, 2022-ben 5,5, míg 2023-ban 3,5 százalékkal bővül.


The Conversation

Friss

Fotó:Shutterstock

Túl sok a THC az itthon kapható bio kender tea egyik tételében, visszahívták

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező terméket ne használják fel.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Photo by Austin Distel on Unsplash

Jelzésértékű a MNB alacsonyabb kamatemelése

Hiába a brutális alapanyag-, és elsősorban energiadrágulás, illetve a méretes élelmiszerpiaci áremelkedés, a jegybank már lassít.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Photo by Fré Sonneveld on Unsplash

Téglával termel áramot egy új svájci szabadalom

A rendszer hatékonysága 80-85 százalékos, és 35 éven át működőképes lehet.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!