Szorít az infláció, kamatot emelt a jegybank
Fotó: Shutterstock

Nincs megállás, ismét kamatot emelt a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal 1,80 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és azonos mértékben emelte a kamatfolyosót is, 0,85 százalék és 2,75 százalék közé.


Ez még eltart egy darabig

Piaci elemzők is ekkora szigorításra számítottak. A testület júniusban jelentette be és kezdte meg kamatemelési ciklusát, amely közlése szerint addig tart, amíg az infláció vissza nem tér a fenntartható sávba. Az alapkamat a mostani emelési ciklus megkezdéséig tavaly július óta állt 0,60 százalékon.

Így állunk most

Mint ismert, szeptemberben 5,5 százalékra emelkedett az éves infláció, így kilenc éve nem látott szintre nőtt a drágulás üteme. Az IMF október közepén megjelent friss előrejelzése szerint a tavalyi 3,3 százalék után idén 4,5 százalékos infláció lesz Magyarországon, ami jövőre 3,6 százalékra csökkenhet.

Így számol a kormány

Az inflációs környezet a magyar gazdaságban 2020 előtt sem volt kifejezetten alacsony, és erre a járvány még "rátett egy lapáttal" – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján. Kiemelte: a monetáris politika lépései "megalapozottak és időszerűek" voltak.

Az inflációt az újranyitással együtt járó keresleti elindulás, az energiaárak világpiaci emelkedése és a konténerhiány fűti - tette hozzá. Varga Mihály szerint a monetáris politikának és fiskális politikának együtt kell dolgoznia, hogy az infláció a 3 százalékos tartományba visszatérjen. Közölte: a kormány arra számít, hogy a drágulás mértéke 2022 elejétől csökkenésnek indul, 2022 nyarára normalizálódik a helyzet, az év végére pedig elérhető a cél.


Ne hagyd ki!