A gumikesztyűs ötös ezúttal rossz osztályzatot jelent

A nyers adatok szerint tavaly 5,1 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye a megelőző évhez képest. Akkor, vagyis 2019-ben még 4, 6 százalékos növekedést mért a KSH. Ezt tette velünk a járvány.


Tudjuk, hogy a „dzsídipi" adatok böngészése nem közönségszórakoztató olvasmány, de nem is ez a cél. Ha ugyanis belegondoltok egy kicsit, a száraz számok mögött mindig ott vannak a hétköznapok, az egyéni sorsok, élethelyzetek, a munkahely, a család, a megélhetés. Éppen ezért nem mehetünk el mi sem szó nélkül a Központi Statisztikai Hivatal most kiadott, úgynevezett első becslése mellett.

A negyedik negyedév eredményei már biztatóak. Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) ebben a három hónapban az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt, igaz, 3,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez mért növekedéshez leginkább az ipar, valamint az információs, kommunikációs terület járult hozzá.

Negyedéves összevetésben másodszor nőtt a GDP a harmadik negyedévi 11,4 százalékos emelkedés után, amivel a gazdaság kikerült a technikai recesszióból. Elismerjük, hogy ez a mondat inkább a szakértőknek szól. Technikai recesszióról akkor beszélhetünk, ha a gazdaság teljesítménye két, egymást követő negyedévben is visszaesik a megelőző negyedévhez képest.

Nem könnyű számolni

A KSH figyelmeztetett arra is, hogy a koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet olyan gyors változásokat okozott a gazdasági környezetben, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, ezért a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi felülvizsgálatok eredményét.


Ne hagyd ki!