Húszezresek egy kupacban, van, ami áll, van, ami fekszik
Fotó: Shutterstock

A pénzügyminisztérium értékel: jó úton halad a magyar gazdaság

A magyar gazdaság újraindítása sikeres: a gazdaság teljesítménye az első három negyedévben 7,1 százalékkal nőtt, a beruházások 12 százalék felett bővültek, a foglalkoztatottak száma 4,7 millióra emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék alá javult - írja közleményében a pénzügyminisztérium.


Sikeres újraindítás

A tárca közleménye szerint az idei év egészében 6,4 százalékos, jövőre 5,9 százalékos növekedés várható, amit fokozatosan javuló államadósság-ráta és mérséklődő költségvetési hiány kísér majd. A kormány gazdaságvédelmi és -újraindítási intézkedéseinek fókuszában az állt, hogy hazánk mielőbb visszaállhasson a korábbi növekedési pályájára - olvasható a közleményben. Az év végére egyértelművé vált, hogy a gazdaság újraindítása sikeres, a magyar gazdaság mára meghaladta a járvány előtti teljesítményét. Előre tekintve, az idei év egészében 6,4 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék, míg jövőre 5,9 százalékkal, majd 2025-ig minden évben 4 százalék felett erősödhet a magyar gazdaság.

Hiány

Az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított aránya ismét csökkenő pályára áll, az idei évre várható 79,9 százalékos szintről 2025-re 69,3 százalékra javulhat. A gyors újraindításnak köszönhetően a költségvetési hiány a korábban feltételezettnél jelentősebb ütemben csökkenhet, így a jövő évi 4,9 százalékról 2025-re 1,5 százalékra javulhat a GDP-arányos deficit.

A hiány és az államadósság csökkentését a PM szerint segíti, hogy a magyar gazdaság teljesítményét már kisebb mértékben szükséges állami beruházásokon keresztül is ösztönözni. Így a kormány 755 milliárd forint megtakarítást ér el a jövő évi költségvetésben olyan beruházások átütemezésével, amelyeknek közbeszerzési, tervezési vagy kivitelezési késedelme ezt lehetővé teszi. Az egyensúlyi mutatók javításával Magyarország felkészültebb lehet a világgazdasági kockázatokkal szemben, erősödik hazánk pénzügyi stabilitása, tovább javul befektetői megítélése. A pénzügyi tartalékokat oly módon növeli a kormány, hogy közben jut forrás a 13. havi nyugdíjra, a családi adóvisszatérítésre, a 25 év alattiak adómentességére, a munkát terhelő adók 750 milliárd forintos csökkentésére és a béremelésekre is. A 2021-2025-re vonatkozó makrogazdasági és költségvetési előrejelzés elérhető a kormany.hu weboldalon.

Választási év előtt állunk, így nem csoda, ha a PM értékelését sokan vitatják. Szakmai és politikai alapon egyaránt.


Ne hagyd ki!