Sorra alakultak hazánkban oroszokhoz köthető cégek az elmúlt hónapokban
Fotó: Shutterstock

Jól érzik nálunk magukat az orosz cégek

A nyugati szankciók miatt egyre nehezebb az oroszoknak Európában üzletelniük. Azonban Magyarországon különösen aktívak. A hozzájuk köthető hazai vállalkozások több mint 10 százalékát 2022-ben jegyezték be, ráadásul az ukrajnai háború kitörése után.


A Krím-félsziget 2014-es orosz annektálása óta folyamatosan vezette be a büntető intézkedéseket az Európai Unió Oroszországgal szemben. A lassan egy éve tartó ukrajnai háború miatt pedig az EU a korábbiaktnál is jóval szigorúbb gazdasági szankciókkal sújtotta az eurázsiai országot. A Portfolio megjegyzi, hogy ezek közé tartoznak például kereskedelmi korlátozások, valamint az orosz pénzintézeteket kizártak a nemzetközi SWIFT-bankközi fizetési rendszerből.

Azonban a szankciók legnagyobb része magánszemélyekre (1386 fő) és állami szervezetekre (171 szervezet) vonatkozik. Az előbbieknél beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást rendelt el az EU. Például Magyarországon emiatt 3 ezer euróról 870 millió euróra ugrott a zárolt orosz vagyon csupán decemberben.

Továbbá tilos bármely pénzeszközt, illetve vagyoni eszközt közvetlenül vagy közvetetten a rendelkezésükre bocsátani. Sőt, gyakran a családtagjaikra is érvényesek ezeket a korlátozásokat, amelyek jogilag ellehetetlenítik, hogy vállalkozásokat indítsanak az EU-ban.

Ennek ellenére több orosz cég indult Európában tavaly is

Viszont nem minden orosz üzletemberre vetettek ki szankciókat a nyugati államok. A Putyin rendszerével kritikusak közül sokan elhagyták Oroszországot az elmúlt hónapokban, ami lehetőséget jelentett arra, hogy a meglévő eu-s cégeik tovább működjenek és növekedjenek. Igaz, a legtöbben nem uniós országba, hanem Szerbiába menekültek a vagyonukkal együtt. Déli szomszédunknál amíg 2021-ben 82 oroszokhoz köthető cég alapult, tavaly 1020 a Szerbiai Üzleti Nyilvántartási Ügynökség adatai szerint.

Az Opten statisztikái alapján Magyarországon jelenleg 671 cég működik, amelyeknek valamely tulajdonosa vagy orosz kötődésű gazdasági entitás, vagy orosz állampolgár. Ebből 24 társaság árbevétele haladta meg az 500 millió forintot 2021-ben. Frissebb adatok egyelőre nem állnak a rendelkezésre.

A statisztikákból az is látszik, hogy a koronavírus-járvány kitörését követően évi 50-60 oroszokhoz köthető céget jegyeztek be az országban. Viszont tavaly, az ukrajnai háború kitörése után (február 24.) 77-et, vagyis az összes működő vállalkozás több mint 11 százalékát. Azonban idén visszaesés körvonalazódik. Január 27-ig csak 3 ilyen társaság indult.

Egyébként Oroszországot igen rosszul érinti számos nyugati szankció. Például a távközlési hálózatuk is igen nehezen viseli a megszorításokat, de teljes az felfordulás az orosz autógyártás és -kereskedelem területén is.

Ne hagyd ki!