Macron francia elnök nyugdíjreformra készül
Fotó: Shutterstock

Hiába az 1200 eurós minimum,  bukhat a francia nyugdíjreform

A jelenlegi 62-ről 64-re kívánja emelni Emmanuel Macron francia elnök a nyugdíjkorhatárt, de ezt a szakszervezetek nem fogadják el, nagyszabású tiltakozást terveznek csütörtökre, írja a hvg.hu.


Az alacsony nyugdíjakat felemeljük, és ez a legfontosabb: 1200 euró lesz a minimális nyugdíj, vagyis a minimálbér 85 százaléka. Ez a kisnyugdíjasok 40 százalékát érinti

– hangsúlyozta a reform pozitív oldalát Elisabeth Borne miniszterelnök, akinek egyelőre nemigen sikerült meggyőznie sem az ellenzéki pártokat, sem pedig a szakszervezeteket arról, hogy a tervezett változás kedvező lenne a francia munkavállalóknak.

A bírálók szerint a korhatáremelés azt a nemzedéket érinti hátrányosan, amely amúgy is könnyen elveszítheti a munkáját. Jelenleg ugyanis a cégek Franciaországban – éppúgy, mint sok más országban - nem szívesen alkalmaznak 50 fölötti munkavállalót. A szakszervezetek azt sürgetik, hogyaz állam kényszerítse rá a munkaadókat: ne diszkriminálják az 50 fölötti korosztályt.

A nyugdíjkassza hiányt mutat már hosszú évek óta, és ezt Macron megpróbálja mérsékelni, hiszen a francia államadósság hiánya immár meghaladja az éves GDP 100 százalékát. A miniszterelnök arra figyelmeztetette a reform ellen kampányolókat, hogy a gazdasági realitásokat senki sem hagyhatja figyelmen kívül, írja a hvg.hu.

A baloldali CGT szakszervezet véleménye szerint nem ők szítják a tüzet, a miniszterelnök az, aki olajat önt arra a nyugdíjreformmal, azzal, hogy fel akarja emelni a korhatárt 62-ről 64-re.

Minden második francia úgy megy nyugdíjba, hogy már nincsen állása, vagyis az idősebb korosztályok tagjai nehezen találnak munkár, már ha éppen keresnek. A 60-64 közötti munkavállalóknak csak a 35 százaléka rendelkezik valamiféle munkahellyel. Németországban ez az arány 60 százalék, Nagy Britanniában 55 százalék, Svédországban pedig 70 százalék. A francia kormány nyugdíjreformja arra irányul, hogy ezt a 41 százalékra emelje 2030-ra. Hiába észszerű a nyugdíjreform, azt a franciák döntő többsége elveti - írja a közszolgálati RFI portál, amely hangsúlyozza, hogy a nyugdíjrendszer fennmaradása érdekében szükség van a reformra.

Ne hagyd ki!