A Nyugdíjas Parlement a valós inflációnak megfelelő nyugdíjemelést vár a kormánytól januárban
Fotó: Shutterstock

A nyugdíjasok megüzenték, mit várnak a kormánytól

Utólagos majdani kiegészítés helyett, igazságos év eleji nyugdíjemelést! Ezt kéri a kormánytól a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület.


Drágulás

Az idősek aggódva figyelik a szakértők azon megszólalásait, amelyekben az idei évre a fogyasztói áremelkedés várható nagyságát hét százalék feletti mértékűre prognosztizálják. Az emberek mindennapi vásárlási tapasztalatai visszaigazolják a szakemberek előrejelzéseit, miközben egyes esetekben ennél lényegesen magasabb áremelkedéssel is találkoznak. A nyugdíjasok félnek az anyagi kiszolgáltatottságuk növekedésétől és a jövő évi bizonytalanságtól, írja közleményében a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület.

Bizonytalanság, kiszolgáltatottság

A nyáron elfogadott és a jövő évre vonatkozó, a költségvetési törvényben a kormánypárti képviselők ismételten alábecsülték az inflációt és az ebből következően alacsonyan határozták meg a jövő év elejei nyugdíj emelését is. A törvényben rögzített három százalékos fogyasztói áremelkedés-növekedés már az elfogadás napján is irreális volt, és az idő előrehaladtával a tévedés egyre nyilvánvalóbbá vált. Az eddigi - év közbeni és utólagos kiegészítő - nyugdíjemelések gyakorlata bizonytalanná és kiszolgáltatottá teszi az időseket, hiszen magas kiadásaikat csak később és nem teljes mértékben kompenzálják.

Elvárjuk a Magyar Kormánytól, hogy - a hiteles szakértői számításnak megfelelően - kezdeményezze a 2022. évi központi költségvetésben meghatározott, a várható fogyasztói áremelkedés mértékének a módosítását és így igazságossá tenné az év eleji nyugdíjemelést is


- olvasható a közleményben. A jövő évi nyugdíjemelés mértékét mi is megbecsültük, ITT találod a számítást.

Ne hagyd ki!