Brit font érme a királynő arcképével sötét háttér előtt
Fotó: unsplash

Beoltatnád magad, ha a királynő kérne?

A 94 éves Erzsébet brit királynő nemrégiben megkapta a koronavírus elleni vakcinát, ezzel példát kíván mutatni és arra ösztönözni az embereket, hogy ne csak magukra, hanem másokra is gondoljanak.


Akárcsak nálunk, az Egyesült Királyságban is többfajta vakcina áll rendelkezésre, s már többmillióan meg is kapták az oltást. Viszont náluk is van egy jelentős réteg, aki fél az oltástól. Őket szeretné megnyugtatni az uralkodónő azáltal, hogy megosztotta saját tapasztalatait.

​Isten óvja a királynőt!

„Olyan, mintha egy járvánnyal lenne dolgunk, nem?" – viccelődött a királynő egy videóban, arra utalva, hogy nem lokális fertőzésről van szó, hanem globális pandémiáról. A királynő több dologra is kitért, többek között arra is, hogy az emberekben kialakul egyfajta biztonságérzet miután megkapják a vakcinát, hiszen így védettséget szereznek a vírussal szemben. Az uralkodónő azt is kifejtette, hogy nagyon gyors és teljesen fájdalommentes az oltás. Ezt azért is tartotta fontosnak megjegyezni, mert elmondása szerint rengeteg levelet kapott olyanoktól, akik megdöbbentek azon, hogy milyen egyszerű és gyors a folyamat. Emellett kissé megdorgálta azokat, akik nem tervezik beadatni maguknak, mondván, hogy ideje lenne másokra is gondolniuk magukon kívül.

A britek sikere

Az Egyesült Királyság egy igen ambíciózus célt tűzött ki maga elé, miszerint február 15-ig beoltanak 15 millió embert 4 kulcsfontosságú csoportból. Ezt a célt sikerült is elérniük. Alapvetően az volt a tervük, hogy mindenki, aki 70 éve feletti, illetve azok, akik egészségügyi szempontból veszélyeztetettek legalább egy dózis vakcinát kapjanak. Emellett az egészségügyi dolgozóknak, a gondozóknak, és minden idősotthoni lakónak is biztosítottak lehetőséget a védettségre.

Vakcina = szabadság

A királynő mellett Matt Hancock, a brit egészségügyi miniszter is elismerését fejezte ki az oltásban résztvevő embereknek, hiszen 10 hét alatt elérték, hogy 4-ből 1 ember be van oltva. „Még rengeteg dolgunk van, és mindenkit, aki alkalmas az oltásra, arra ösztönöznék, hogy éljen a lehetőséggel. A vakcina a megoldás a szabadsághoz vezető utunkon – le fogjuk győzni a vírust oltásról oltásra" – mondta Hancock. A miniszter azt reméli, hogy 2021 végére a koronavírus már egy jól kezelhető vírusként lesz jelen a mindennapi életünkben.


Ne hagyd ki!