Visa és Mastercard kártyák sorakoznak egymáson egy fekete bőrszerű felületen
Fotó: Shutterstock

Egymásnak feszült az e-kereskedelem és a pénzügyi világ két óriása

Az Amazon bejelentette, hogy január 19-től az Egyesült Királyság polgárai nem vásárolhatnak a Visa hitelkártyáival a vállalat partnereinél.


Elég volt

Az Amazon a Visa magas hitelkártya-tranzakciós díjaival indokolta döntését, de hozzátette, a vállalat betéti kártyáit továbbra is elfogadja.

A kártyás fizetések költségei továbbra is akadályt jelentenek azon vállalkozások számára, amelyek arra törekszenek, hogy a legjobb árakat biztosítsák az ügyfeleknek.

-olvasható a közleményben.

Az e-kereskedelmi óriás szerint a technológia fejlődése miatt a költségeknek idővel csökkenniük kellene, de ehelyett a Visa tranzakciós díjai továbbra is magasak, illetve esetenként még a korábbinál is magasabbak. Az Amazon szóvivője kifejtette, hogy a Visa évek óta fokozatosan növeli az árait, viszont semmilyen plusz szolgáltatást nem vezetett be, ami indokolná a drágulást.

Az Amazon nem árulta el, hogy a Visa mennyit számít fel a kiskereskedőnek a hitelkártyákkal végzett tranzakciók feldolgozásáért.

Rossz időzítés

A Visa közleményben kifejtette, hogy nagyon csalódott, amiért az Amazon a fogyasztók választási lehetőségeinek jövőbeni korlátozásával fenyegetőzik, amivel valójában senki nem nyer. A Visa azt állítja, a jutaléka átlagosan a vásárlási érték 0,1 százalékára tehető. Álláspontja szerint ez nem befolyásolja számottevően a kereskedőket a legkedvezőbb árak bevezetésében.

Bár a Visa, a Mastercard és a PayPal az elmúlt hetekben a Brexit miatt jelentősen megnövelte tranzakciós díjait a szigetország és az európai kontinens között, a két cég állítása szerint esetükben a kiválás nem játszott szerepet az Amazon döntésében.

Ennek ellenére az időzítés meglehetősen előnytelen. James Andrews, a Money.co.uk összehasonlító weboldal vezető szerkesztője úgy véli, a lépés "csapást jelent a Visa hitelkártyákat használó britek millióira", köztük a Barclaycard és HSBC ügyfelekre.

Mindenesetre január 19-ig még van idő, kérdés, hogy a Visa rendezni tudja-e nézeteltéréseit az Amazonnal.

Ne hagyd ki!