androidos telefon
Fotó: Shutterstock

Kikapcsoltan is bemérhetők lesznek az androidos telefonok

Az Apple már bevezette, most az androidos telefonokra is megérkezhet az az alkalmazás a Google által, amellyel megtalálhatjuk eltűnt készülékünket – akár kikapcsolt állapotában is.


Eddig is meg lehetett keresni elveszett, ellopott androidos eszközünket, továbbá zárolni is lehetett és a tartalmát is törölhettük távolról. Feltéve, hogy a készülék nem került rossz kezekbe, és nem kapcsolták ki.

Ezt a problémát orvosolja majd hamarosan a Google a Find My Device alkalmazása kiterjesztésével.

Az Apple készülékeknél már létezik évek óta a Find My hálózat, amellyel az elhagyott telefon vagy táblagép helyzete akkor is bemérhető, ha azt kikapcsolták vagy lemerült.

Egyes esetekben elt\u00f6r\u00f6lheti a jelszavak haszn\u00e1lat\u00e1t a Google technol\u00f3gi\u00e1jaFotó: Shutterstock

A készülékkereső hálózat működésének lényege egy titkosított jel, amelyet Bluetoothon keresztül küld az eszköz. Ezt más Android telefonok érzékelni tudják és általa meghatározhatják az eltűnt eszköz hozzávetőleges helyzetét is.

Mindezt úgy, hogy a jelküldő készüléken nem látható semmilyen információ vagy értesítés erről a tevékenységről. Ez viszont csak akkor működik, ha mind az adott eszközön, mind a keresők telefonján engedélyezik a Find My Device hálózatot.

A HVG cikke szerint egy új telefon esetében egy értesítés jelenik majd meg, amelyik a Készülékkereső hálózat engedélyezését javasolja. Ez a funkció ezen a módon a már használatban lévő androidos eszközökön is meg fog jelenni. Elfogadás után készülékünk mind a két oldalát ismerteti a programnak: azaz, az elveszett eszköz megtalálásának lehetőségét és azt, hogy másoknak is segíthetünk megtalálni a saját eszközeiket.

Végezetül a mobil birtokosának a Google felé igazolnia kell, hogy valóban ő a telefon jogos felhasználója. Ezzel pedig készen is vagyunk, androidunk a készülékkereső hálózat része lett, a részleteket később is tudjuk finomítani a Beállítások között.

Ne hagyd ki!