Jelentősen csökkent idehaza a borfogyasztás a megelőző években
Fotó: Shutterstock

10-15 százalékos áremelést tart indokoltnak az év borásza

Kampányokkal növelné a hazai borfogyasztást az év borásza, egyúttal indokoltnak látja a borok akár 15 százalékos áremelését is. A Nyúlné Pühra Beátával, az Etyek-Budai borvidékhez tartozó Nyakas Pincészet főborászával készült interjúból szemezgettünk.


Nem csak férfiszakma a borászat

Nyúlné Pühra Beátát választotta a 2021-es év bortermelőjének a Magyar Bor Akadémia. Az öt legtöbb szavazatot kapott jelölt közül ő volt az egyetlen nő. Egyebek mellett a borászat hazai helyzetével kapcsolatban készített vele interjút az Agrárszektor.hu.

A vállalkozó 40 éve dolgozik a férfiak által uralt szakmában, valamint 22 éve van a Nyakas Pincénél az Etyek-Budai borvidéken. Ezt megelőzően volt olyan szekszárdi borászat, ahol azért nem akarták alkalmazni, mert nő. Ő azonban úgy látja, hogy manapság egyre több borász nőtársa találja meg a helyét az ágazatban, valamint a férfiak és a nők munkája között minőségben nincsenek is különbségek.

Van ott vörös is

Az Etyek-Budai borvidéket elsősorban fehérboros területként tartják számon. Korábban előfordult több kék szőlő is, viszont javukat a filoxéravész kipusztította a múltban. A Nyakas a nagyjából 200 hektáros ültetvényeinek több mint 12 százalékán azonban ma is foglalkozik például kadarkával, pinot noirral, merlot-val és kékfrankossal.

Itt nem a nagytestű, illetve nagy tannin- és csersavtartalmú vörösborokra kell gondolni, hanem a zamatosabb bortípusokra. Gyorsuló világban élünk, ahol az alacsonyabb alkoholtartamú, könnyebb borok jobban beilleszkednek az életritmusunkba, és sok ételhez is jól illenek, ezért szerintem van jövője a vörösboroknak az Etyeki-Budai borvidéken is

- vélekedett a szakember.

Csökken a hazai borfogyasztás

Az utóbbi években hazánkban jelentősen csökkent a borfogyasztás, ami nyilván nem érintette jól az ágazatot. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2020-ban fejenként 20,7 liter bor folyt le a torkunkon.

A keresletcsökkenés sajnos nagyon érezhető, és szerintem az egy főre eső éves fogyasztás ma már a 20 litert sem éri el. A Covid-járvány egyértelműen ártott a borszektornak, de az ízesített sörök is jelentős konkurenciát okoznak. És itt van az alkoholtartalmú italokat érintő reklámtilalom is, amely miatt például a televíziós főzőműsorokban nem mondhatják el, hogy egy-egy ételhez milyen bor illik. Nem kedvez a borkultúrának a gyorsuló világ sem, mivel szűkülnek a fogyasztási lehetőségek

- nyilatkozta a szakértő.

Véleménye szerint manapság mindenki rohan, így kevesebb időt szánnak arra az emberek, hogy lassan élvezzenek ki egy pohár bort. Emellett többen járnak autóval, nagyon sokan vezetnek, ami miatt szintén csökkent a kereslet az alkoholra. Ezért több borászati szervezet is próbálja népszerűsíteni a kulturált borfogyasztást.

Más gondokkal is küzd a szakma

A szakember beszélt arról is, hogy a szőlő felvásárlási ára az utóbbi években igen alacsony volt. Kilónként alig pár 10 forint hasznot hozott a szőlőtermesztőknek. Ilyen árak miatta többen hagyhatnak fel a termesztéssel különösen úgy, hogy a termelési költségek közben jelentősen emelkednek.

Sok borászat eddig is egyik évről a másikra működött, ezért az ágazat helyzete tarthatatlanná válna, ha a vállalkozások nem tudnák érvényesíteni többletköltségeiket. A jelenlegi körülmények mindenkit komolyan érintenek, akár kicsi, akár közepes, akár nagy pincészetekről van szó. Ma a boroknál legtöbben legalább 10-15 százalékos áremelést tartanak szükségesnek a gyengülő kereslet ellenére is, de hogy az őszi szüretig még mi történik, megjósolhatatlan. Az alapanyagbeszerzéseknél alig fordul elő olyan eset, hogy a szállítók három napnál tovább tartanának egy-egy árajánlatot. Ez tehát komplex probléma

- hívta fel a figyelmet a borászat egyéb gondjaira Nyúlné Pühra Beáta.

A szakember továbbá megjegyezte azt is, hogy nagyon bízik benne, hogy az ágazat kitartó munkájának, valamint a széles és kiváló minőségű borkínálatnak köszönhetően előbb-utóbb visszatér a fejenként 25-30 literes fogyasztás.

Ne hagyd ki!