A Deloitte Property Index felmérésében vizsgált 24 főváros közül 2020-ben csupán Rómában csökkent az új építésű lakások ára. Regionális összevetésben Budapest olcsónak számít, még akkor is, ha az itt élők ezt másképpen érzékelik.


A vizsgált 24 európai ország közül tavaly első alkalommal lett Ausztria a legdrágább a 4457 eurós négyzetméterenkénti átlagárral. A második helyezett 4421 euróval Franciaország lett. Magyarországon a lakások átlagos négyzetméterára 2020-ban 1657 euró volt.

A legdrágább európai város 2020-ben is Párizs volt, ahol csaknem 13 ezer eurót kell fizetni egy négyzetméterért új lakás vásárlása esetén. A lista második helyezettje Tel-Aviv, míg a harmadik helyen – Londont is megelőzve - München szerepel, ahol átlagosan 8700 eurót kérnek egy négyzetméterért. Budapesten 2020-ban az új lakások átlagos négyzetméterára 2207 euró volt. Régiónkban ennél többet Prágában (3624 euró/m2) és Pozsonyban (2805 euró/m2) kellett fizetni a lakásokért.

Mennyit kell dolgozni egy átlagos lakásért?

A Deloitte Property Index megvizsgálta azt is, hogy az átlagos bruttó fizetést alapul véve hány évet kell dolgozni egy 70 négyzetméteres lakásért. Az elemzés alapján a szerbek állnak a legrosszabbul, ott 15,2 évig kell dolgozni a saját lakásért, de Csehországban sem sokkal jobb a helyzet, ott 12,2 év szükséges hozzá. A tanulmány adatai szerint Magyarországon 8,4 évig kell a teljes éves bruttó átlagkeresetet félretenni, hogy saját lakást vásárolhassunk.

És az albérlet?

Európában 2020-ban Párizsban kellett a legtöbbet, négyzetméterenként átlagosan 28,6 eurót fizetni a bérelt ingatlanokért. Budapesten az átlagos bérleti díj négyzetméterenként 9,76 euró volt, ami a vizsgált 62 európai város közül a 39. legmagasabb. Ugyanakkor, Budapesten a bérleti díjak jelentős mértékben csökkentek 2019-hez képest.


The Conversation

Friss

Fotó:Shutterstock

Túl sok a THC az itthon kapható bio kender tea egyik tételében, visszahívták

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező terméket ne használják fel.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Photo by Austin Distel on Unsplash

Jelzésértékű a MNB alacsonyabb kamatemelése

Hiába a brutális alapanyag-, és elsősorban energiadrágulás, illetve a méretes élelmiszerpiaci áremelkedés, a jegybank már lassít.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Photo by Fré Sonneveld on Unsplash

Téglával termel áramot egy új svájci szabadalom

A rendszer hatékonysága 80-85 százalékos, és 35 éven át működőképes lehet.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!