A kistelepülések ellátását veszélyeztethetik a mozgóboltok problémái
Fotó: Shutterstock

Defektet kaptak a mozgóboltok, kistelepülések veszélyben

Rendkívül megugrottak a mozgóüzletek energiaköltségei az elmúlt hónapokban, valamint az ágazatot is sújtja a termékek drágulása. A téli gumicsere 100 ezer forintnál többe kerülhet autónként, emellett a vevőik jobban átgondolják a legkisebb bevásárlást is manapság.


A kistelepülések ellátását veszélyeztethetik a mozgóboltok problémái

A kaposfői Horváth Zoltán 2008-ban indította a mozgó ABC-vállalkozását. Manapság úgy tapasztalja, hogy a magas infláció miatt a vásárlói sokkal inkább megfontolják, hogy mire költenek. Egy 400 forintos kakaós csiga vásárlását is átgondolják, nemcsak a különösen megdrágult tojásét, amiből 1100 forint egy tízes dobozzal. Mellette Somogyi Imrének, a nagyberki So-Mix. Bt. ügyvezetőjének is hasonlóak a tapasztalatai.

A vevőink zöme általában az olcsóbb árukat keresi, s gyakran abból is kevesebbet vesznek, ami természetesen kihat a bevételünkre. (...) Egy mozgó ábécével látjuk el a munkát, hat éve dolgozunk, Mosdós, Szabadi és Jágónak térségében járjuk végig a falvakat

- nyilatkozta a nagyberki vállalkozó a Sonline-nak.

Stikl Gábor kaposvári vállalkozó négy mozgó ABC-t tart fenn és csaknem harminc települést lát el friss áruval. Nyolc éve indította a vállalkozását, de az utóbbi időben elszálltak a költségei. Különösen drága a járművönként három hűtőgép üzemeltetése és a kisbuszok tankolása is a piaci áron - havonta több mint egymillió forint megy az üzemanyagra. Nem szeretnék csökkenteni a mozgóbolttal ellátott falvak számát, pedig további kiadás-növekedés előtt állnak: a téli autógumicsere nagyjából 600 ezer forintba fog kerülni, valamint 2023-ban újra kötelező béremelés lesz.

A mozgó ábécé több kistelepülésen szinte az egyetlen vásárlási lehetőség, s igyekszünk széles választékot kínálni. Vevőink között gyakran vannak idős, egyedül élő emberek. A gyakori áremelés nyilván minket sem kerül el, nálunk három hete nagyjából 20 százalékkal drágult a kenyér és a pékáru. Eddig minimális csökkenést érzékeltünk a forgalomban, van, aki a kilós helyett fél kiló kenyeret kér, az pedig ma már mindennapos, hogy az édességen spórolnak a vásárlók

- mondta a kaposvári üzletember.

Akár 100 ezer forint pluszköltség családonként

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értékeket. Az elmúlt 12 hónapban a háztartási energia és az élelmiszerek árszintje emelkedett a leginkább: az előbbi 62,1 az utóbbi 35,2 százalékkal lett magasabbak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint.

Reprezentatív felmérés is mérte, hogy pontosan hogyan változtak a háztartások egy főre eső élelmiszer-kiadásai egy év alatt. A kutatás rávilágít, hogy egy négy tagú családnál a havi 100 ezer forinthoz is közelíthet az a pluszköltség, amennyivel többet kell élelmiszerre költeniük.

A válaszadók 35 százaléka azt mondta, hogy fejenként 10-20 ezer forint között nőttek az élelmiszer-kiadásai az elmúlt 12 hónapban, ami egy négytagú családnál 40-80 ezer forintot jelenthet. További 21-21 százalék arról tájékoztatott, hogy 5-10 ezer forinttal, illetve 20-25 ezer forint között nőtt ez az összeg egy főre vetítve. Azok aránya, akik ennél is nagyobb növekményt érzékeltek, 15 százalék. Emellett mindössze 8 százalék nyilatkozta, hogy a költségnövekedése kevesebb 5 ezer forintnál.

Ne hagyd ki!