Megállíthatatlanul pörgő villanyóra, egy cég billió csekkeket állított ki ügyfeleinek
Fotó: Shutterstock

Kínos baki: billiós csekkeket állított ki ügyfeleinek egy energiacég

Egy nagy-britanniai energetikai cég bocsánatot kért fogyasztóitól, miután több billió font értékben állított ki kártérítési csekkeket ügyfelei számára-írja a BBC.


Az Arwen vihar tavaly november végén érte el az Egyesült Királyságot. Az ítéletidő több halálos áldozatot is követelt, az erős szél fákat döntött ki és elektromos vezetékeket szakított le, ami tömeges áramkimaradásokat okozott.

A több napos áramszünet miatt a Northern Powergrid energetikai vállalat több tízezer fontos kártérítést ígért a pórul járt fogyasztóknak. A vállalat lépése ugyan becsülendő, mégis rengeteg kritika érte az elmúlt hónapokban. Az emberek többnyire azt nehezményezték, hogy a cég hónapokkal az események után sem mozgósította a beígért összegeket.

A Powergrid végül megtette a szükséges lépéseket, sőt, kis túlzással durván túl is teljesítette a kompenzáció rá eső részét.

Túl szép, hogy igaz legyen

A közösségi média felületeket a napokban ellepték a Northern Powergrid által kiküldött csekkekről készült képek. Mint kiderült, egy elírásnak köszönhetően az energiavállalat rengeteg ügyfelének több billió fontról állított ki csekkeket.

A BBC egy nyugat-yorkshire-i lakost is megszólaltatott az ügyben, aki korábban 135 fontos kártérítést kapott a cégtől. Ezt követően panaszt nyújtott be az általa kevésnek talált összeg miatt, amire válaszul a Powergrid a közelmúltban kiküldött neki egy 2,3 billió fontos, azaz nagyjából 982 100 milliárd forintos csekket. Mint mondta, tisztában volt vele, hogy valami hibáról lehet szó, de azért jót mosolygott, amikor felbontotta a borítékot. Rajta kívül további 73 ember „részesült” billió fontos kártérítésben.

A vállalat szóvivője elmondta, a fogyasztók hamar jelezték a problémát, így időben érvényteleníteni tudták a csekkeket. A cég bocsánatot kért az érintettektől.

Ne hagyd ki!