Egy szürkés-zöldes írógépen a Venture Capital szavakat gépelték be, ami kockázati tőkét jelent, az írógép egy fehér asztalon van, a háttér sötét
Fotó: Unsplash

Úsznak a pénzben az európai startupok, de az indulás nem egyszerű

Annyi pénz áramlott idén az európai technológiai startupokhoz, mint még soha. Ez azonban nem jelenti azt, hogy aki most lép be a piacra, az dúskálni fog a kockázati tőkében.



Elképesztő adatok

Bár még szűk egy hónap hátra van 2021-ből, magabiztosan kijelenthetjük: az európai technológiai startupok rekord évet fognak zárni. Idén már több mint 100 milliárd dollárnyi kockázati tőke áramolt az említett vállalatokhoz, erre korábban még soha nem volt példa.

Tovább megyünk: az Atomico kockázati tőkealap friss elemzése szerint év végére ez a szám elérheti a 121 milliárd dolláros, azaz a nagyjából 39 325 milliárd forintos összeget is. Összehasonlításképp tavaly 41 milliárd dollárnyi támogatást könyvelhettek el a cégek.

Kontinensünkön jelenleg 321 unikornis minősítésű tech startup található. Ezek azok a cégek, amelyek piaci értéke meghaladja az egymilliárd dollár. Ebből a 321 cégből 98 idén került be az elit klubba.

Az Atomico jelentéséből az is kiderül, hogy kontines tech-szektorának teljes piaci értéke átlépte a háromezer milliárd dollárt.

Az európai technológia fejlődést perspektívába helyezve:

  • évtizedekbe telt, hogy az európai startupok piaci összértéke átlépje az egybillió dolláros álomhatárt, erre 2018-ban került sor
  • ezután 24 hónapot vett igénybe, hogy az összesített tőkeérték meghaladja a kétbillió dollárt
  • végül idén alig nyolc hónap kellett ahhoz, hogy újabb egybillió dollárral gyarapodva immáron hárombillió dollárra bővüljön a helyi tech startupok értéke

Ha már szóba jöttek az unikornisok, muszáj megemlítenünk a dekakornisokat is. Így hívjuk azokat a cégeket, amelyek piaci értéke már a 10 milliárd dollárt is meghaladja. Napjainkban már 26 dekakornis található az öreg kontinensen, köztük a Klarna, a Revolut és a Checkout.com.

Mit hoz a jövő?

Annyi biztos, hogy a tech startupok lendülete 2022-ben is ki fog tartani. Ez főleg a tehetségek és a tőke „újrahasznosításának” köszönhető. Ahogyan azt a Spotify és a Revolut példája is mutatja, a startupok friss milliomosai óriási lökést adnak a kontinens vállalkozóinak. Közülük sokan, miután pénzzé tették részvényeiket, angyalbefektetőként újonnan létrehozott startupokat finanszíroznak. Az sem ritka, hogy egykori kollégák angyalbefektetői alapot hoznak létre, hogy közösen még több pénzt pumpáljanak az ígéretes vállalatokba.

Biztató továbbá, hogy az Atomico 1,2 milliárd dollárt, míg a Balderton Capital 1,3 milliárd dollárt tervez a jövőben a szektorba fektetni. És csak néhány példát említettünk.

Az új belépőknek azonban érdemes vigyázni. Az Atomico arra is rámutatott, hogy az irdatlan mennyiségű kockázati tőke elenyésző töredéke került a friss startupokhoz. Az említett 100 milliárd dollár egy százaléka landolt a 2021-ben alapított cégeknél. A korábbi években ez a szám 1-3 százalék körül mozgott.

A teljes képet nézve a sokszínűség hiánya továbbra is tisztán kimutatható a piacon. A tőke csupán 1,3 százaléka került az etnikai kisebbségek irányítása alatt álló startupokhoz.

Ne hagyd ki!