Fekete háttérrel kékes gázrózsa és Gazprom felirat
Fotó: Shutterstock

Újabb európai országnál tekert egyet a gázcsapon a Gazprom

Az orosz Gazprom mától csökkenti a francia Engie-nek küldött gáz mennyiségét, miután a szerződés körül közelebbről meg nem nevezett vitás kérdések alakultak ki. A lépés tovább mélyíti a téli energiaellátás körüli aggodalmakat Európában.


Az orosz állami gázóriás azt már korábban bejelentette, hogy augusztus 31-től szeptember 2-ig előre nem tervezett karbantartási munkát végez az Északi Áramlat csővezetéken, amelyen át egyébként is már csak a szokott földgázmennyiség 20 százaléka érkezik Európába.

Háborús fegyver

A francia energiaipari vállalat által kiadott közleményben nem részletezik a Gazprom és a cég között kialakult vitás kérdéseket.

A Gazprom az Engie számára már az ukrajnai háború kezdete óta a szokásosnál jóval kevesebb gázt küld. A francia cég mostanra csupán 1,5 Terawattórányi gázt fogad tőlük havonta. 2021-ben még mintegy 121 Terawattórányi orosz gáz érkezett a céghez, amely felhasználásának mintegy 20 százalékát tette ki.

Teljesen világos, hogy Oroszország háborús fegyverként használja a gázt. Fel kell készülnünk a legrosszabbra, arra, hogy teljesen megszakítják az ellátást

-mondta Agnes Pannier-Runacher francia energiaügyi miniszter a Reuters szerint.

Az energiacég már korábban felkészült egy hasonló helyzetre.

Az Engie mostanra beszerezte a feladata ellátásához szükséges mennyiséget a fogyasztók és a saját mércéje szerint is. Számos megelőző lépést tett, amelyek jelentősen csökkentik a közvetlen pénzügyi és fizikai hatását a Gapzrom esetleges szállítási zavarainak

– derül ki az Engie közleményéből.

Az ág is húzza

Az orosz gázellátás csökkentése illetve bizonytalansága miatt őrületes mértékben emelkedtek a gázárak, illetve az európai kormányok arra kényszerültek, hogy a tél előtt más forrásokat keressenek.

Franciaországban a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a nukleáris szektor energiatermelése 30 éve nem látott alacsony szintre esett vissza bizonyos probémák miatt, amelyekről itt írtunk. Az atomenergia normál körülmények között igen jelentős mértékben, 70 százalékban biztosítja az ország áramellátását.

Elisabeth Borne miniszterelnök korábban arra kérte a francia cégeket, hogy szeptemberre álljanak elő energiatakarékossági tervvel.

Ők lesznek ugyanis az elsők, akik az energiafogyasztás visszafogására kényszerülnek, ha az országban netán energiakorlátozást vezetnének be.

Franciaország szomszédainál kevésbé függ az orosz gáztól, amely összfogyasztása körülbelül 17 százalékát teszi ki.

Az Engie a hét elején azt is közölte, hogy tárgyalásokat folytat az algériai Sonatrach céggel, mert középtávon növelni szeretné az észak-afrikai országból importált földgáz mennyiségét.

Ne hagyd ki!