A Google központja

A pár éve már a Google leányvállalataként működő Alphabet megszünteti az Oracle pénzügyi szoftverének használatát, helyette az SAP felületeire tér át. A hírre az Oracle részvényeinek árfolyama zuhanni kezdett, míg az SAP részvények 4,8 százalékkal nőttek.


Egyelőre csak részlegesen válnak meg az Oracle szolgáltatásaitól, ami a fő pénzügyi műveletek érinti, a többi szolgáltatás maradni fog május után is – írja a CNBC amerikai televízió weboldala a Google tájékoztatása alapján.

Partnerek és riválisok

A Google döntése nem sokkal az után jött, hogy az Amazon is megvált az Oracle bizonyos szolgáltatásaitól. Ez nem meglepő, verseny van a piacon. Az egyik legforróbb téma a technológiai színtéren a felhő alapú megoldások fejlesztése, az Oracle pedig elég nagy szeletet hasít ki ebből a tortából. A két gigavállalat pedig nem nézi ezt jó szemmel, így ha már a kivásárlás nem működik, akkor ahol tudják, próbálják visszafogni őket.

A Google szemében az egyik legnagyobb szálka az, hogy az Oracle évek óta megtagadja hatalmas adatbáziskezelő-szoftverének hivatalos integrálását a Google felhőrendszerébe, ami azt jelenti, hogy a jelentős felhasználói táborral rendelkező Oracle adatbázisait nem tárolhatják a vásárlók a Google felhőjében anélkül, hogy megsértenék a cég licencpolitikáját. Ennek a hivatalos jóváhagyásnak a hiánya egyre nagyobb problémát okoz a keresővállalatnak, ugyanis rengeteg nagy partner Oracle alapú adatbázist használ. Ezt próbálja megkerülni a Google az SAP rendszerek integrálásával. Persze nekik sem kell egy kis kellemetlenkedésért a szomszédba menniük, tavaly ugyanis bevezettek egy olyan virtualizációtól mentes szervert, amelyen legálisan futtathatnak Oracle adatbázisokat.

Nem közösködünk a Google-el, ugyanis versenyezni akarunk velük

-nyilatkozta Larry Ellison, az Oracle társalapítója.

Hatalmas a verseny

Larry Ellison korábban elmondta, hogy a cége a tervek szerint az SAP partnereinek több mint felét be fogja kebelezni. Azt nem lehet biztosan tudni, hogy a Google mennyit fizetett a cégnek a pénzügyi szoftverért, Ellison viszont előszeretettel kérkedik a partnerek előkelő listájával, és a Google-t is szereti fricskázni. Nemrégiben arról beszélt, hogy amikor a keresőóriás hatalmas adathalmazokat katalogizál, akkor „azok valójában az Oracle adatbázisain csücsülnek". Ez a kapcsolat valószínűleg továbbra is, a pénzügyi szoftveres szakítás után is fennmarad.

A két cég rivalizálása nem újkeletű, ugyanis egy másik ügyben már régóta perben állnak egymással.

Ne hagyd ki!