Összességében 15,3 százalékkal ugrottak meg a lakásárak és 30,9 százalékkal az albérleti díjak 2010 óta Európában – írja friss összesítésében az Európai Uniós statisztikai hivatala, az Eurostat.


A hivatal 2021 első negyedévének adatait hasonlította össze a 2010-ben rögzített árakkal. Az összehasonlításban van néhány kakukktojás. Az nem meglepő, hogy 23 uniós tagországban emelkedtek, az viszont már igen, hogy négyben csökkentek a lakóingatlanok árai.

A 4 plusz 2 kakukktojás

Spanyolország, Ciprus, Olaszország és Görögország azzal tűnik ki, hogy ott csökkentek az árak a vizsgált időszakban, Ciprus és Görögország pedig azért is kilóg a sorból, mert ott az albérleti díjak is mérséklődtek. A drágulás listavezetője Észtország, ahol 126 százalékkal emelkedtek a lakásárak és 146 százalékkal a bérleti díjak. A lakásárakban Luxemburg a második, 108 százalékos emelkedéssel, a lakbérekben pedig Litvánia követi az észtekek, 108 százalékos emelkedéssel.

A lakóingatlanok drágulási listáján Magyarország a harmadik, 100 százalékot közelítő eredménnyel. A bérleti díjak 10 év alatt több mint 40 százalékkal emelkedtek.

A lista

Lakásárak az EU-ban

Forrás: Eurostat


The Conversation

Friss

Fotó:123RF

A prémiumkategóriás elektromos autózás már nem utópia

Az elektromos autózás forradalmát jelzi, hogy egyre több prémium autógyártó jelenik meg különböző méretű modellekkel a piacon. Gyorsan növekvő szegmensről beszélhetünk, amelynek úttörője az amerikai Tesla volt. Összegyűjtöttük azokat a már kapható e- autó modelleket, amelyek joggal szerepelhetnek a prémium kategóriában.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: pixabay.com

Szép pénzt remél műkincsei digitalizálásától a világhírű  múzeum

Az Ermitázs műkincsei augusztus végén nem helyettesíthető tokenek (NFT) formájában kerülnek értékesítésre a Binance piacterén.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A Facebook, ahogyan eddig ismertük, pár év múlva megszűnhet létezni

Mark Zuckerberg igen tartalmas interjút adott a The Verge-nek, amelyből iderült, mit tervez a Facebookkal. Elöljáróban csak annyit mondunk: metaverzum.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!