Eddig jobb évnek ígérkezik a gyümölcsösökben 2022, mint a tavalyi volt
Fotó: Shutterstock

A tavalyinál jobb évet várnak a kajszisok

Korai prognózist adtak ki a 2022-es, európai kajszitermésre vonatkozóan a szekértők. Megmondjuk azt is, hogy lesz-e idén hazai kajszibarack a piacokon.


Jobb év lehet, mint a tavalyi

Két pandémia sújtott év után idén április végén először rendezte meg személyes jelenléttel az Europeche a medFEL-t a dél-franciaországi Perpignanban, amelyen a zöldség és gyümölcsszektor szakértői elmondták a tavalyi kajszibarackterméssel kapcsolatos tapasztalataikat, valamint prognózissal szolgáltak az idei szezonra – írja a FruitVeb.hu

A 2021-es nagyon rossz éve volt az európai kajszitermelőknek, hiszen a késő tavaszi, különösen hideg idő miatt rengeteg helyen lefagyott a gyümölcs. Az össztermés mennyisége 18 éves mélyponton volt (kevesebb mint 400 ezer tonna), ami a magas kiskereskedelmi áron is meglátszott.

Egyedül azoknak sikerült jó szezont zárniuk, akik aktívan védték a gyümölcsösüket a kései fagy ellen, ami igen tanulságos tapasztalat volt az idei évre vonatkozóan is.

Így alakulhat idén a termés

A fagy idén tavasszal is lecsapott az összes nagy uniós termelőre, például a franciákra, a görögökre, az olaszokra és a spanyolokra is. Azonban valamivel mégis kedvezőbb volt az időjárás mint tavaly, valamint a hideg elleni védekezés is meghozta a gyümölcsét. 30 százalékkal nagyobb termésre számítanak a szakértők az idei szezonban mint 2021-ben, így az uniós össztermés elérheti a 515 ezer tonnát. Azonban ez a mennyiség 8 százalékkal még mindig elmarad a 2016-2020-as időszak átlagától.

Olaszország és Franciaország azonban jobban teljesíthet az idén, a görögországi hozam viszont ötödével elmaradhat az említett évek átlagától. A szezon legnagyobb vesztese pedig Spanyolország lehet, ahol felére eshet vissza a hozam.

Ez várható itthon

A kajszibarack idei hazai termésére vonatkozó publikus előrejelzést egyelőre nem találni, azonban az európai hírek kedvezőek lehetnek a magyar össztermésre vonatkozóan is. Ezt megerősíteni látszik a bama.hu cikke, ami a jelentősebb magyarországi, tavaszi fagyok után készült.

Eszerint csak néhány, kedvezőtlenebb fekvésű ültetvényen okozott gondot a kései fagy. Pillmann Gábor növényvédelmi szakember elmondta, hogy a kajszifákat a virágzás vége felé érte az április elején érkező hideg, ezért kevésbé érintette azokat rosszul a szélsőséges időjárás. Emellett itthon is egyre többen védekeztek a fagyás ellen.

Kovács László Tenkes-hegyi biokertész is megerősítette Pillmann Gábor nyilatkozatát, aki hozzátette, hogy segített a hideg ellen az enyhén szeles idő is. Azonban a területi adottságoktól nagyon sok függ, ha szélsőséges az időjárás.


Ne hagyd ki!