Bővít a Lidl Magyarországon

A tervezett beruházásokról, munkaerő-gazdálkodásról és a magyar termelőket érintő beszállítói programról is beszélt az áruházlánc HRügyvezetője egy interjúban. Ebből idézünk néhány részletet.


2004-ben indultunk és annak az évnek a végére 1221 munkavállalónk volt. Ebből építkeztünk tovább úgy, hogy már elértük a 7500-as létszámot is, és ezzel a 11. legtöbb munkavállalót foglalkoztató cég vagyunk Magyarországon. Rövid távú terveink között szerepel az új ecseri raktárunk megnyitása, ez 400 új munkahelyet jelent. A beruházás 35 milliárd forintból valósul meg, állami támogatással. Ezzel együtt összesen nagyságrendileg 1000 új munkavállónak tervezünk munkahelyet teremteni a Lidl Magyarországnál

- mondta Dulin Judit, HRügyvezető, az mno.hu-n megjelent interjúban, hozzátéve, hogy a pandémia idején volt olyan hónap, amikor 11 ezer pályázat érkezett be az állásaikra jelentkezőktől, szemben az átlagosnak számító havi 8 ezerrel.

Bérfejlesztés, beszállítói program

A Lidl az elmúlt három évben csaknem húszmilliárd forintot fordított bérfejlesztése, idén további 7,6 milliárd forintot tervez a bértömeg növelésre, ami munkavállókra lebontva 10 százalékos emelést jelent. A cég 2013-ban indította el magyar beszállítói programját, ma már több mint 440 magyar beszállító csaknem 3800 terméke érhető el nála. A vállalat lehetőséget biztosít arra is, hogy a termékek a külföldi Lidl áruházak polcain is megjelenjenek.


Ne hagyd ki!