Műtőben orvosok maszkban.
Fotó: Unsplash

Ennyit kell fizetni a várólistás műtétekért a magánegészségügyben

Néhány műtét esetében már a magánegészségügyi szolgáltatóknál is várólisták alakultak ki, miután egyre többen kerülik ki az állami ellátási rendszert. A kisebb beavatkozásokért százezreket, míg egy csípőprotézis-műtétért 1,5-2 millió körüli összeget kell fizetni.


Várólisták a magánszolgáltatóknál is

Az egynapos, vagy kevésbé bonyolult műtéteknél egyre többen veszik igénybe a magánegészségügyi szolgáltatókat. Már a pandémia előtt is egyre többen választottak bizonyos ellátásokat a fizetős szektorban, a járvány után pedig érzékelhetően tovább emelkedett a számuk. A közellátásban az operációsstop feloldása után ugyanis elképesztő létszámú beteg zúdult az intézményekre, így jelentősen megnyúltak a várólisták - írja a 24.hu.

De a magánellátásra is rengeteg beteg ömlött rá. Kóka János, a nemrég Budapesten új klinikát nyitó Doktor24 csoport elnöke a klinika múlt heti sajtóbejárásán a Népszava tudósítása szerint elmondta: a Doktor24 ortopédiai klinikáján száz olyan páciens van már, akiknek az új multiklinika nyitásáig nem is tudtak időpontot adni csípőprotézis-műtétre. A közellátásban jelenleg csípőprotézisre több mint 7400-an várnak, az átlagos várakozási idő 488 nap.

Csípőprotézis-műtét minimum másfél millióért

A 24.hu gyűjtése szerint a Doktor24-ben egy csípőprotézis-műtét másfél millió forintba, a DunaMedicalnál 1,7 millióba kerül. A Wáberer Medical Centerben a legolcsóbb csípőműtétért 1,8 milliót kell fizetni, de a szolgáltatónál van ilyen fajta műtét 2,1 millióért is.

A Budai Egészségközpont ortopédiai árlistájában találni a legborsosabb árat, ahol egy bokaprotézisért 3 391 000 forintot kérnek el.

A kórházi várólisták szintén állandó dobogós helyezettjének számító szürkehályogműtét ára pedig 600–700 ezer között mozog a magánegészségügyben, de a rutinbeavatkozásnak tekinthető mandulaműtétért is több százezer forintot kell fizetni.


Ne hagyd ki!