Tavaly a 15 legnagyobb hazai e-kereskedő összesen 380 milliárd forintos forgalmat könyvelhetett el. Az első helyen az eMAG-Extreme Digital végzett, a maga 130 milliárd forintos eredményével- derült ki a GKI Digital 2021-es felmérésből.


A koronavírus egyértelműen pozitív hatást gyakorolt a hazai online kiskereskedelmi piacra. Tavaly 45 százalékos növekedést ért el a szektor. A vásárlók a pandémia alatt is nagy hangsúlyt fektettek a bizalomra, így főleg azok a cégek élvezhették a megnövekedett keresletet, amelyeknek már a járvány előtt is jól bejáratott online jelenlétük volt. A sikereket nagyban befolyásolta az is, hogyan tudott alkalmazkodni az adott cég a megváltozott piaci helyzethez.

Aránytalan eloszlás

2020-ban a teljes szektor forgalmának 41 százalékáért a 15 legsikeresebb online kereskedő felelt. Ez azt jelenti, hogy összesen több mint 380 milliárd forint cserélt gazdát az említett cégek online platformjain. A dobogóra sorrendben az eMAG-Extreme Digital, ( nem akarunk ünneprontók lenni, de he rákattintasz a linkre, a győztesről nem csak jó híreket találsz) a MediaMarkt és Alza.hu állhatott fel. Az első három helyezett együttes forgalma nagyjából 200 milliárd forint volt. A maradék 180 milliárd a többi 12 cég között oszlott meg. Ebből is látszik, nagyon egyenlőtlen volt a forgalom. Az első 10 helyezett piaci átlagot meghaladó, 54 százalékos forgalomnövekedést tapasztalt tavaly.

 Mutatjuk a toplistát

1. eMAG-Extreme Digital

2. MediaMarkt

3. Alza.hu

4. TESCO

5. Telekom

6. Euronics

7. 220Volt

8. Aqua

9. Ipon

10. Libri-Bookline

11. Decathlon

12. kifli.hu

13. Auchan

14. Praktiker

15. MALL.hu

A siker kulcsa

A koronavírus hatására megváltoztak a vásárlói igények, amelyeket, ha nem követett egy vállalat, akkor garantáltan nem került be a nagypályások közé.

A valódi sikert a vásárlói bázis nagysága és a termékpaletta megfelelő kialakítása jelentette. A dobogóra csak azok a cégek állhattak fel, amelyek ennek a bázisnak legalább a negyedét magukénak tudhatták.

Továbbá kiemelkedően fontos volt, hogy az eladók olyan termékeket is forgalmazzanak, amelyek sűrű vásárlási gyakoriságot eredményeztek. Ennek fontosságát az alábbiakban kifejtjük.

Gyorsan forgó fogyasztási cikkek

A kiskereskedelmi szegmensen belül érdemes kiemelni az FMCG, azaz a gyorsan forgó fogyasztási cikkek piacát. Ez az alszektor bruttó 76,6 milliárd forint forgalmat eredményezett a kiskereskedelmi szegmensnek. Ide tartoznak például az előre csomagolt ételek, az italok, a kozmetikumok, vagy a tisztálkodási eszközök. A lezárásoknak és a bezártságnak köszönhetően olyan szintű növekedésnek indult az online igény ezekre a termékekre, amit alig tudtak kiszolgálni a piaci szereplők. Ami viszont pozitívum, hogy a kialakult helyzet teret adott a szektor szereplőinek a bővülésre, illetve a növekvő versenyhelyzet a szolgáltatások minőségét is javította.

Az öt legnagyobb forgalmú online FMCG kereskedő sorrendben:

1. TESCO

2. kifli.hu

3. Auchan

4. Rossmann

5. DM

Ez az öt vállalat összesen több mint bruttó 50 milliárd forintos forgalmat könyvelhetett el. Érdemes megjegyezni, hogy a kifli.hu 2019-ben került a magyar piacra, a felfutási időszaka pedig egybeesett a koronavírus berobbanásával.

The Conversation

Friss

Milliárdos büntetést kapott a koronavírus elleni védelmet ígérő divatmárka

Az ausztrál versenyfelügyelet (ACCC) 5 millió ausztrál dollárra, azaz több mint egymilliárd forintra büntette a Lorna Jane ruházati vállalatot, amely marketingkampányában azt állította, hogy az új kollekciója meggátolja a koronavírus terjedését.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:123RF

Elképedsz a budapesti lakásárakon? Prága és Pozsony is drágább

A Deloitte Property Index felmérésében vizsgált 24 főváros közül 2020-ben csupán Rómában csökkent az új építésű lakások ára. Regionális összevetésben Budapest olcsónak számít, még akkor is, ha az itt élők ezt másképpen érzékelik.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Óvatosan a negatív értékelésekkel, mert a sértődős szolgáltató visszavág

Az Egyesült Államokban működő, épületek karbantartásával foglalkozó Executive Roof Services (ERS) vállalat 112 ezer dolláros, azaz nagyjából 34 millió forintos pert akasztott egy washingtoni pár nyakába. Az ERS egy negatív online értékelés miatt fordult a bírósághoz.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!