Mutatjuk a magyar hadiipari fejlesztéseket
Photo by Bexar Arms on Unsplash

Mutatjuk a magyar hadiipari fejlesztéseket

A kormány felpörgeti a hadiipari beruházásokat, főként német, osztrák, európai, izraeli és amerikai cégekre számítanak.



Fejlesztések

A kormány célja, hogy Magyarország védelmi ipara 2030-ra a térség meghatározó szereplőjévé fejlődjön - nyilatkozta a VG-nek Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter. A hadipar fejlesztését koordináló miniszter összefoglalta az aktuális projekteket és terveket:

  • a zalaegerszegi páncélozott szállító járműgyár (a Lynx-üzem) 60 milliárd forintból jön létre
  • a gyulai Airbus-üzem értéke mintegy 32 milliárd
  • a kapcsolódó felületkezelőé körülbelül 4 milliárd
  • a lőszergyár 2 milliárd forint
  • a robbanóanyaggyár - mivel egy vegyipari egységről van szó - 60 milliárd forint forrásigényű

Palkovics hozzátette: a kiskunfélegyházi fegyvergyárat is be kell fejezni, terveznek Kaposváron egy új generációs, 4x4 meghajtású gumikerekes járműgyártást, illetve a szenzor-radar képesség fejlesztését Nyírtelken. Illetve a cseh Aero Vodochody kiképző- és harci repülőgép gyártóban a Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt londoni nagykövet nevével fémjelzett magyar csoport hamarosan többségi tulajdont szerez állami hitelből.

A német választásoktól sok függ

A miniszter annak a gondolatának is hangot adott, hogy szerinte a különböző német és osztrák hadiipari vállatok "nem érzik biztonságban a működésüket" a saját országukban. Ezt arra alapozta, hogy a német hadiipari vállalatokban van egyfajta félelem a német választások kimenetele és amiatt, hogy "egy vörös-vörös-zöld, vagy egy vörös-vörös sárga koalíció mennyire lesz támogató velük szemben". Ha semennyire, akkor mérlegelni fogják, hol hajtsák végre a bővítéseiket, és szerinte Magyarország erre jó helyszín lehet nekik, mondta. Az osztrák cégek pedig szerinte nem működnek együtt az egyetemekkel, ezért ha ilyen kapcsolatot keresnek Magyarországra vagy Svájcba jönnek, vagy kutatóintézetekkel lépnek partnerségre.

Összeszerelő üzemek ipara

Mindazonáltal a hadiipar nem lesz az új autóipar, hiszen előbbiben jóval kevesebben dolgoznak, mintegy 2-10 ezer fő. A miniszter 2030-ra nagyjából évi 500 milliárd forintos kibocsájtás jósol a szektornak. (A hazai járműipar jelenleg 10 ezer milliárdos piac). Ennek a nagyobb része lehet az export – főképp Európába, valamint Észak-Afrikába -, a kisebb a magyar haderő igényeinek kiszolgálása. Az attraktivitását viszont jól mutatja, hogy a kecskeméti repülő napon a Rheinmetall 800 körüli állásinterjút bonyolított le. Palkovics szerint a magyar hadiiparban főként német, osztrák, európai, izraeli és amerikai cégekre számítanak.

Ne hagyd ki!