A Nestlé egyik székháza

Az északkelet-angliai Fawdonban található Nestlé gyár 2023-ban végleg lehúzza a rolót, ami csaknem 600 dolgozó állásának elvesztését eredményezheti.


A világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata az egyik kezével ad, a másikkal elvesz. A Nestlé nemrég felesküdött az őserdők védelmére, viszont hamarosan gazdasági okokból többszáz alkalmazottja munkahelyét szüntetheti meg. A KitKat gyártója a yorki és a halifaxi üzemekbe csoportosítja át a termelést, ahova már be is fektetett több mint 40 millió dollárt (12 milliárd forint). Ennek következtében viszont a fawdoni gyárát 2023-ra be fogja zárni.

Háborog a nép

Az északkelet-angliai üzem bezárásával 573 ember veszítheti el a munkáját. Az Egyesült Királyság egyik szakszervezete, a GMB értetlenül áll a döntés előtt, és azonnali találkozót kért a Nestlé vezetőivel. A GMB-hez csatlakozott egy másik szakszervezet is, a Union.

Különös szívtelenségre vall a tény, hogy egy ilyen bejelentés a globális pandémia kellős közepén érkezett

-mondta Joe Clarke, a Union egyik tagja.

A Nestlé indokai

A cég azzal indokolta a gyárbezárást, hogy túlságosan szerteágazó folyamatokkal állít elő javarészt olyan termékeket, amelyek viszonylag alacsony eladásokat produkálnak. Az átcsoportosítással a kuszaságot mérsékelnék, illetve új termékeket akarnak bevezetni.

Viszont a yorkiak sem dőlhetnek hátra, ugyanis a folyamatok optimalizálásának eredményeképp a hírek alapján 98 dolgozótól válhatnak meg az ottani üzemben is.

Ross Murdoch, a GMB szakszervezet képviselője szerint nem más ez, mint a vállalati kapzsiság legrosszabb formája. Émelyítőnek találja, hogy a cég kíméletlen nyereséghajszolás közepette többszáz olyan dolgozó életét tönkreteszi, akik a pandémia alatt is sikeresen működtették a gyárat.

A Nestlé a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata, csillagászati profitokkal. Megengedhetnék maguknak, hogy rendesen bánjanak a dolgozóikkal. Ehelyett inkább hagyták, hogy leépüljenek a gyáraik, kiszervezték a termelést a tengerentúlra, most pedig 600 munkahelyet elkaszálnak

- mondta Ross Murdoch.


Ne hagyd ki!