Kivárnál az építkezéssel, felújítással, mert drága?  Ráfizetsz

Az építőipari vállalkozások az építési költségek országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel.


Idén január-május között az építőanyagoknál és a munkaerőköltségeknél is előre nem látott áremelkedéseket tapasztaltak a megkérdezett vállalkozások, akik ezzel egyidejűleg saját tevékenységük díját is megemelték. Az építőanyagoknál példaként említették, hogy az év első öt hónapjában 2020 év végéhez képest a hideg padlóburkolatoknál 9 százalékos, a tetőcserepeknél 11, a beton esetében 12 százalékos, a gipszkarton esetében 23 százalékos, a hőszigetelő anyagoknál 47 százalékos, míg a faanyagoknál 72 százalékos áremelkedést jelentettek a válaszadók.

A felmérés szerint a vizsgált időszakban országosan és a fővárosban is az építőanyagok közül három kategóriában tapasztalták a legnagyobb mértékű áremelkedést:

  • a faanyagok árai 72, illetve 93 százalékkal,
  • a hőszigetelő anyagok árai 47, illetve 55 százalékkal,
  • az elektromos kábelek, vezetékek árai pedig 42, illetve 35 százalékkal nőttek.
Az utóbbi három kategóriában szereplő termékek gyártásához szükséges alapanyagok árai is kiugróan emelkedtek

- ismertette a jelentős drágulás okait Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

A bérek is emelkedtek

A betanított munkás havi átlag bruttó bére országosan 12, a fővárosban 14 százalékkal nőtt, ezáltal esetükben a nettó átlagbér megközelítette a 300 ezer forintot. A szakmunkás havi átlag bruttó bére országosan 12, a fővárosban 13 százalékkal nőtt, így a nettó átlagbérük 380 ezer forintra emelkedik.

A tervező cégek szolgáltatási árait országosan 5, a fővárosban 7 százalékkal emelték, a kivitelezési munkák Budapesten és országosan is 11 százalékkal drágultak, a mérnöki szolgáltatást nyújtó vállalkozások pedig országosan 8, a fővárosban 11 százalékos áremelést jeleztek. Ezek az áremelkedések a vállalkozások növekvő munkaerőköltségeinek fedezésére szolgálnak.

A következmények

Az építőanyagok ára és a munkaerőköltségek növekedése főként azokat a kivitelezőket hozza nehéz helyzetbe, akik tavaly kötötték meg szerződéseiket és csak a szokásos árváltozást tervezték be vállalási áraikba. A piaci árváltozások következtében azonban sok esetben nem lehet a korábbi vállalási árakon a kivitelezést megvalósítani.

Az ÉVOSZ szerint a kivitelezés alatt lévő létesítmények többségénél a megrendelő és kivitelező együttes felelőssége a piaci áremelkedések korrekt kezelése. A szakszövetség úgy látja, hogy sok esetben szükségessé válik a szerződések módosítása, ami történhet az árak korrekciójával, a műszaki tartalom változtatásával (olcsóbb termék választása) vagy a feladatok részleges időbeli átütemezésével egyaránt.

A szakszövetség tervező, kivitelező, mérnök szolgáltatást nyújtó vállalkozások bevonásával készítette felmérést az építési piacon az idén az első öt hónapban tapasztalt áremelkedésekről és várakozásaikról. A 400 válaszadó között mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozás is szerepelt, országos lefedettséggel.


Ne hagyd ki!