Eddig trollkodott rajta, most bevásárolt Elon Musk a Twitterből

Eddig trollkodott rajta, most bevásárolt Elon Musk a Twitterből

Elon Musk megvásárolta a Twitter részvényeinek mintegy 9,2 százalékát, így ő lett a mikroblog oldal legnagyobb részvényese. A Twitter papírjai a tranzakció hírére több mint 20 százalékkal emelkedtek.


A Tesla első embere a 3 milliárd dolláros vétel előtt saját Twitter oldalán azt írta: komolyan gondolkodik azon, hogy egy új közösségi médiaplatformot hozzon létre, egyben megkérdőjelezte a szólásszabadsághoz való jogot a Twitteren.

"A szólásszabadság a működő demokrácia nélkülözhetetlen eleme"

Mindent vihet

Musk immár 73 és fél millió darab Twitter-részvény tulajdonosa, a második legnagyobb részvénytulajdonos pedig a Vanguard, 8,79 százalékkal. A Twitter alapítójának, Jack Dorsey-nak mindössze 2,25 százalékos részesedése van.

Szakértők szerint mivel Musk mostani befektetése vagyonának csak egy igen kis százalékát érinti,

egy későbbi teljes felvásárlás is benne van a pakliban.

Szabadul a Teslától 

Musk, aki a világ egyik leggazdagabb embere, november óta eladogat Tesla-részvényeiből. Akkor azt mondta, a birtokában lévő autógyártócég-részvények mintegy 10 százalékától megszabadul. Ebből eddig több mint 16 milliárd dolláros bevétele keletkezett.

Musk 2009 óta rendszeres Twitter-felhasználó, 80 millió követője van, több fontos bejelentést is tett az oldalon, amit a Tőzsdefelügyelet nem igazán díjazott. az üzletember 2018-ban azt írta a Twitteren, elképzelhető, hogy kivonja a Teslát a tőzsdéről, ha eléri a 420 dolláros részvényárfolyamot. Ez persze nem így történt, viszont a bejegyzés hatására a befektetők köreiben elindult a pánikhullám. A SEC ( A felügyelet nevébek rövidítése)ezt nem nézte jó szemmel. Végül Elon Musk-nak le kellett mondania az elnöki pozíciójáról, illetve az üzletembert és a Teslát is 20-20 millió dollárra büntették. Továbbá megegyeztek, hogy a Tesla ügyvédeinek jóváhagyása nélkül semmi olyasmit nem írhat ki az üzletember a közösségi média platformokra, ami valamilyen szinten kapcsolódik a vállalat új termékeihez, termelési volumenéhez, vagy épp a pénzügyeihez.

Ne hagyd ki!