A gyors növekedése és a sokrétű felhasználhatósága miatt is népszerű
Fotó: Shutterstock

Egyre többen ültetik ezt a csodafának tartott növényt

A Magyarországon is egyre elterjedtebb császárfa (Paulownia tomentosa) kedvező tulajdonságai közé tartozik, hogy igen gyorsan növekszik, így előnyös biomassza előállításához. Azonban többféleképpen felhasználható, és kiválóan alkalmazkodik hazánk klímájához is.


Hazánkban is terjed a császárfa

A világ leggyorsabban növekvő fájának tartják a kínai császárfát. Az akár 30 méteres magasságot is elérő fa a fizikai és a mechanikai tulajdonságait tekintve a fűzhöz és a nyárhoz hasonlít. A 12 százalékos nedvességtartalmú növény sűrűsége 220-350 kg/köbméter között mozog. A növekedési gyorsaságára vonatkozó adatok is nagy szórást mutatnak. Azonban az Amerikai Paulownia Szövetség adatai alapján a fa az első évében nagyjából 4,5 métert növekszik, a másodikban körülbelül további 6 métert, majd miután elérte a 10-12 méteres magasságot, a növekedése jelentősen lassul.

A szakértők szerint a császárfának például a talajerózió elleni küzdelemben, a biomassza-előállításban, a fokozott széndioxid megkötésben és az oxigéntermelésben lehet jelentős szerepe. Előnyei között szerepel, hogy igen jó ellenálló-képességgel rendelkezik az éghajlatváltozás hatásaival szemben. Jól tűri a szárazságot és elviseli a városok szennyezett levegőjét, valamint kedvezőtlen klímáját is. Sőt, jobb minőségű termőtalajt sem igényel, bár a tápanyagokban gazdagabb talajban gyorsabban fejlődik. A szaporítása is igen egyszerű, magvetéssel és gyökérdugványozással is történhet. Azonban igen nagy a fényigénye.

A Mezőhír megjegyzi, egyre terjednek a biomassza-termelésre kialakított császárfa ültetvények. Ennek oka, hogy a paulownia - különösen bizonyos hibridjei - annyi biomasszát képes termelni évente, mint sok más faj csak évek alatt.

Magyarországon is használnak biomasszát

Számos magyarországi településen használnak biomasszát, elsősorban fűtésre. Például Pécsett több tízezer lakás távfűtése is azon alapszik.

Magyarország nagyrészt gázra van berendezkedve a fűtés területén, de a távhőnek is jelentős az aránya. Ezeken kívül ott a biomassza háztartási felhasználása. Nagy kérdés volt eddig is, hogyan lehet csökkenteni a gázfüggőséget. (…) A távhőszolgáltatás nagyrészt gáz alapon működik, de az úttörő cégek átálltak biomasszára és geotermiára. Bebizonyosodott, hogy a piacot hosszú távon kell nézni, és azok a távhőrendszerek, melyek nem földgáz alapúak a fenntarthatóság mellett most versenyképessé is válnak. A diverzifikáció az energetikai szektorban kulcskérdés

- nyilatkozta korábban Szabó Lászlót, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője.

Biomassza fűti Pécs jelentős részét

A szakember szerint a biomassza-alapú működés nagy előnye a településnek. Megbízható rendszernek számít, amennyiben a beszerzés versenyeztetett (így az árakat piaci szinten tudják tartani), valamint van belőle elegendő készlet.

A biomasszánál kulcskérdés, hogy a környezeti hatások is be legyenek kalkulálva a képletbe: azaz, ha fenntartható művelésű területekről jön a biomassza, akkor az hosszú távú nyereség nemcsak a felhasználóknak, hanem mindenkinek. A pécsi modell azért is jó, mert nem egyetlen szállítónak van kiszolgáltatva

- tette hozzá Szabó László.

Ne hagyd ki!