Egy olasz templomudvar belülről az ég felé fotózva
Fotó: unsplash

Lakást vennél? Ennyit kell fizetned érte!

15 százalékkal több lakást adtak el 2021. első negyedévében, mint egy évvel korábban, miközben az árak 5,8 százalékkal emelkedtek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal kiadványából. Használt lakást átlagosan 18,6, míg újat átlagosan 36,1 millió forintért lehetett venni Magyarországon 2021. első három hónapjában.


​Növekvő forgalom, növekvő árak

Tavaly a lakáspiaci forgalom az egymást követő pandémiás időszakok miatt éves szinten 14 százalékkal mérséklődött. Idén az első negyedévben azonban már élénkülés jellemezte a piacot: az értékesítések száma 15 százalékkal emelkedett éves összevetésben. 2020-ban a járványhullámok átmenetileg visszavetette a lakások drágulását, ám idén az első negyedévében erőteljes volt a korrekció: a növekvő számú eladást az előző negyedévhez képest 5,8 százalékos áremelkedés kísérte.

​Mennyibe kerül egy használt lakás?

A KSH adatai alapján idén az első negyedévben egy használt lakás átlagos ára 18,6 millió forint, az átlagos négyzetméterár pedig 294 ezer forint volt. Budapesten egy lakásért átlagosan 34,4 millió forintot kellett fizetni, ez 500 ezer forinttal több, mint egy negyedévvel korábban, de elmarad a tavalyi év átlagától. A megyeszékhelyeken egy lakás átlagos ára 20,9 millió, az egy négyzetméterre jutó ár 345 ezer forint volt, mindkét érték emelkedett az előző évhez képest. A legdrágább megyeszékhelyeken (Székesfehérvár, Győr és Debrecen) több mint 26 millió forintba került egy lakás, miközben Salgótarjánban a legolcsóbban, 9 millió forintért lehetett lakást venni.

​Folyamatosan drágulnak az új lakások

Az új lakások piacán a 2020 első negyedévi 8,6 százalékos áremelkedés után az év során lassult a növekedés, de a járványhullámok idején sem csökkentek az árak. Idén az első három hónapban pedig az új lakásoknál is a használt lakásokéval megegyező, 5,8 százalékos áremelkedést figyeltek meg. Az előző év azonos időszakához viszonyítva viszont 11 százalékos emelkedés történt, ami arra utal, hogy az új lakások piacán nem okozott olyan megtorpanást a járványhelyzet, mint a használt lakásoknál.

​Mennyiért lehet újat venni?

A hivatal adatai szerint idén az első negyedévben 36,1 millió forint volt egy új lakás átlagos ára, 600 ezerrel több, mint az előző év átlagában. Budapesten egy új lakás átlagosan 46 millió forintba került, ez 3 millió forinttal több, mint 2020-ban. Ugyanekkor a négyzetméterárak 14 százalékkal, 815 ezer forintra emelkedtek. A megyeszékhelyeken adták el az új lakások több mint egyharmadát, átlagosan 520 ezer forintos négyzetméterenkénti áron, 13 százalékkal drágábban, mint 2020-ban. A jelentősebb újlakás-piaccal rendelkező Győrben 550, Debrecenben 615, Nyíregyházán 417 ezer forintba került a lakások négyzetmétere.


Ne hagyd ki!